Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-07-01 / 7-8. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD erdélyi magyar nemzeti önrendelkezési jogának megvalósításáért. Az Erdélyi Világszövetség felkéréssel fordul a nagyhatalmakhoz, különösen az Egyesült Államokhoz, Nagybritániához, Franciaországhoz és a Szovjetunióhoz, — támogassák a romániai magyarokat nemzeti önrendelkezési joguk megvalósításában és emberi jogaiknak a visszaszerzésében. — Magyarság, 76. jún. 18. MOHÁCS Ezerötszázhuszonhatban, itt, e réten, Magyar vér folyt minden árkon, minden éren ... Hej, azóta elmúlott már sok esztendő; Magyar vérből még sem omlott elegendő ... A sok vérnek, verítéknek, könnyes árnak, Ki, mikor vet a bánatnak véget, gátat... ? Édes hazánk s Mohács felett varjú károg ... Aki szívünk s honunk tépi, legyen átok! Vitéz Ferenc Emlékmű a mohácsi csata színterén Mohács, Baranya m. — mohácsi csatatéren, Sátorhely közelében befejeződött az 1526-os tömegsírok feltárása és a sírokban talált csontvázak antropológiai vizsgálata. A hatvanas évek elején az első két tömegsírt az azóta elhunyt Papp László régész tárta fel. Maráz Borbála régésznek, a pécsi Janus Pannonius Múzeum osztályvezetőjének irányításával ebben az évben három tömegsírt nyitottak ki. Ezekben mintegy 800—900, hősi halált halt magyar katona pihen. Valószínű, hogy a szekértábor védelmében estek el. A feltárásban részt vett K. Zoffmann Zsuzsanna antropológus, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, és embertani vizsgálatokat végzett a csontokon. Megállapította, hogy zömmel 30—40 év közötti férfiakat temettek a három tömegsírba, de a korhatár 18 évtől 50 évig terjed. A koponyák jellegzetesen europoid típusúak, amely megerősíti, hogy magyar és nem török temetkezőhelyről van szó. Többségük robusztus alkatú ember volt. Az idősebbek koponyáján korábban gyógyult sebeket találtak. A sátorhelyi tömegsírokat méltó módon megjelölik. Itt épül a történelmi emlékmű, amelyet a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából a hősök tiszteletére emelnek. A.M.N. 76. júl. 30. * íme, az Úrnak úgy tetszik, hogy egy idegen, pogány nép védelmezze az ő Házát. Az ő törvényeit. Majd ha a rájuk kiosztott feladatot elvégezték, elveti őket az Űr, ahogy elvetette a perzsákat is, meg Aszur, Babilon, Szíria dúló zsarnokait. Majd eljön az igazi Szabadító, majd megvalósítja a Birodalmat, kirostálja a rossz magot, kitépi a gazt. Kodolányi János: Én vagyok EMLÉKEIM A „HÍDRÓL Harminc évi emigrációm alatt sokszor olvastam különböző emigrációs lapban egy bizonyos jelképes „Híd”-ról, és rendszerint ahány író, annyiféleképpen írt róla. Elnevezték ezt a hidat Békehídnak, Megbékélés Hídjának, A Hídnak, Szeretet Hídnak, Szivárvány Hídnak és mit tudom én még milyen hídnak. A híddal kapcsolatban, mint annak a létrehozni akarójával kapcsolatban megneveztek különböző református és katolikus főpapot, vagy világi nagyságot, és csupán egyben egyezett meg minden író, hogy annak a bizonyos hídnak az egyik vége Debrecenre támaszkodott volna. Most, a hetedik X-emben gázolva, úgy érzem, el kell mondanom, mit hallottam én a „Híd”-ról, még gyermek és később, serdülő koromban azoktól, akik attól hallották ezeket, aki tervezője volt a „Híd”-nak. Anyai nagyapám, Hegymegi Kiss Albert, országgyűlési képviselő testvére: Hegymegi Kiss Áron volt a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Debrecenben. Személyes jóbarátság fűzte Samassa József egri bíboros érsekhez, akivel kölcsönösen látogatták is egymást. A két felvilágosodott, erősen hazafias érzelmű főpap, egyetértett abban, hogy az akkori idők nagymértékű vallási széthúzása nem csak keresztyénieden, de egyenesen zavaró körülménye a századelején oly szépen nekiinduló nemzeti kibontakozásnak. Elhatározták, hogy a reformátusságot és katolikusságot egymással össze kell békéltetni, mint ők nevezték, közöttük egy „Aranyhidat” kell építeni. A három elválhatatlan jóbarát, függetlenségi képviselő: Hegymegi Kiss Albert, Illyés Bálint és Thaly Kálmán örömmel hallotta ezt a tervet, majd tőlük hallva, több különböző párti képviselő is magáévá tette azt. Ezeknek a képviselőknek a széleskörű hírverése folytán a terv hamarosan Őfelsége Ferencz József tudomására jutott, és komoly érdeklődést keltett benne, hiszen ebben az időben a Monarchiának már mindenre szüksége volt, ami csillapítólag hathatott a bolydulni kezdő nemzetiségek hangulatára. Ennek köszönhető, hogy a két főpapot egy sétahajózásra hívta meg, ahol ők személyesen adták elő az elgondolásaikat. Ferencz József szívesen vette volna, ha a két főpap terve megvalósul, de miután azt a Vatikán erősen ellenezte, az „Aranyhíd” sohasem épülhetett meg. Fentieket sokszor hallottam. Egész kis koromban Nagyanyámtól, aki ezt a sétahajózás alatt felszolgált különleges ételekkel kapcsolatban mesélte el. Majd később, mikor már túlnőttem azon a koron, mikor még csak a pipák meggyújtásáig maradhattam a nagyok között a szobában, többször is elbeszélte a történteket nagybátyám: dr. Hegymegi Kiss Pál, volt országgyűlési képviselő, az Áron Bácsi fia. De ugyanígy hallottam elbeszélni a „Híd” történetét két másik rokonomtól, a reformátusság két nagy debreceni nevelőjétől. dr. Erdőss Józseftől és dr. Geressy Kálmántól is. Mindszenty Bertalan
