Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Váratlan fordulat

egyszer beszélt arról, hogyan tájékoztatták a magyar sorkatona foglyokat tisztjeik, akár az ellátási gondokról, akár politikáról.- Jött hozzánk egyszer egy magas rangú magyar tiszt. Munniknak nevezte magát. (Feltehető, hogy Münnich Ferencről van szó, aki 1945 után magas tisztséget viselt.) Arról beszélt, hogy a háborúba is amiatt kerültünk, mert uraink - amint Petőfi Sándor írta - „ezer évig híztak rajtunk”. Rabok voltunk saját hazánkban. Burzsujok alávetettjei. S kérdezte hallgatóit:- Ki, melyik gyárban dolgozott? Mennyit keresett? S hogyan éltek a gép mellett vagy a földeken dolgozók? Hogyan éltek gazdáik, uraik? A gyárosok, a földbirtokosok cselédnek nézték az egész népet.- Politikai tanfolyamokat szerveztek az így gondolkodó tisztek. Magyarázták: miben van igazuk a bolsevikoknak, miért érdemes őket támogatni és velük tartani. Majd amikor hazajutunk, otthon is harcolni kell a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért.

S amikor megérett a helyzet, jöttek a bolsevikok, lemészárolták a nagygazdákat, akiknél már évek óta dolgoztunk, és felhívással fordultak a foglyokhoz: - Aki akar, tartson velünk! Aki nem - mehet haza. Vagy maradhat.- Tanakodtunk a magyar táborban. A felkészültebbek, főleg a tisztek egymással szembenálló táborokat alkottak. Kivel tartsunk?- Nekem az volt a véleményem, hogy a bolsevikok jót akarnak a népnek, tartsunk velük. S a harminckettesek zöme velem értett egyet. Igaz, húsz éves legényekből állt a többség, én viszont már harmincöt esztendős voltam. Tapasztaltabb a többinél. S minthogy odahaza úri emberek

32