István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

A háború kezdete

honvéd kiegészítő parancsnokságra. Innét június 17-én egy részünket a békéscsabai 101 -es alakulathoz vezényeltek, én pedig többedmagammal a szegedi 5-ik honvéd gyalogezredhez lettem irányítva.

Június 19-én átkerültem az újszegedi ideiglenes laktanyába. Innét átjártunk a 46-os laktanyába kiképzésre, mindenféle harci eszközökkel. Ez tartott augusztus 11-ig. Ekkor aztán eljött az a szomorú pillanat, amikor kaptunk teljesen új ruhát, két pár lábbelit, új puskát, ásót, lapátot, csákányt és lőszer felszerelést, s beosztottak bennünket a 15-ik menetszázadba. Augusztus 14-én délután a rókusi nagytemplom elé sorakoztunk, ahol fogadalmat tettünk, hogy a menetszázad zászlaját visszahozzuk, ha véresen vagy összetörve is. A pap is ránk adta áldását, és mi elmentünk, ők meg itthon maradtak. A ceremónia után a rókusi állomáson be lettünk vagonírozva és este tíz órakor elindultunk a harctérre. Nem is gondoltunk arra, hogy hányán fogunk majd visszatérni. A vonat csak robogott velünk, s másnap már a Kárpátokba voltunk, az uzsoki szorosnál. Elértük Lemberg nagyvárost. Itt egy napig álltunk. Másnap érkezett egy újabb katonai szerelvény Székesfehérvárról. Itt aztán kialakult egy ezred, és harmadnap indultunk el éjjel, mivel itt már felderítő gépek cirkáltak. Zlocsove állomásig mentünk, ez volt a végállomás. Itt már szépen hallatszott az ágyúdörgés, mivel Tamopol és Brédi körzetben volt a front. Ezen az éjjelen minket is bevetettek a fő rajvonalba, s reggelre elég cifra muri alakult ki, ami nekünk szokatlan volt.

Éjjel tizenegy órától másnap délutánig tartott az ütközet, mely a magyarok győzelmével végződött. Igaz sok emberünk elveszett, de az oroszok is sok embert vesztet6