István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Családalapítás orosz állampolgárként

Nagy hóvihar volt akkor. Alig láttuk az utat. Az vitt szánkóval bennünket az állomásra, aki megvette a lovat. Még az este elindult velünk a vonat Moszkvába. Lassan haladtunk, mert személyvonat volt. Vasúti vágány egy pár volt, és ha gyorsvonat jött, a személynek várakozni kellett. De az idő meg szorult. Perma nevű városba értünk. Az orosz utasok tudták, hogy mikor jön a gyorsvonat. Az leadta előre, hogy hány hely van, és csak annyi jegyet adtak ki, ahány férőhely volt. Én itt mint a süket mentem a többi után. A hely nagyon drága volt, de két orosz visszalépett, és így én szerencsés lettem, és kaptam jegyet Moszkváig. Igaz a pénztáros végig is nézett rajtam, mert az öltözetem nem nagyon mutatta a drága jegy árát. Futottam is a többi orosz után, és amikor fel akarunk szállni a vonatra, egy kalauz elkezdett kiabálni ránk, hogy hová megyünk, mert a vonatban talpig tükör és fehér ágy volt. De amikor megnézte a jegyet, otthagyott bennünket. így aztán jó helyünk volt, meg haladtunk is nagyon. Még jó néhány tetű is utazott velünk, de azoknak nem kellett engedély. Majd aztán június 6-án beértünk Moszkvába a kijelölt helyre. Itt már voltunk sokan, meg még jöttek is a többi napokon. Itt megmosdottunk egy kicsit.

Másnap kimentem a piacra fehérneműt venni a gyerekekre. Megvettem a gyerekeknek a fehérneműt, de megint olyan kálváriába keveredtem, hogy no. Ugyanis zsebmetszők hálójába kerültem. Megfigyelték, hogy a pénzt hová tettem, melyik zsebembe. Olyan észrevétlenül ki tudták venni a kabát zsebéből, hogy alig vettem észre. Csak a csomóját tapogattam mindig, és észrevettem abban a pillanatban, ahogy kivették. Elkaptam a zsebmetszőnek a kezét, de ő vigyorogva mondta, hogy kutassam ki. De még

58