István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Családalapítás orosz állampolgárként

zsebe sem volt. Csak a mellette két lépésre álló társa lába alatt megláttam a pénztárcám, ugyanis kilátszott alóla. Ezt én arrább löktem, és a tárcát felvettem. De mindenem remegett az izgalomtól. Majd aztán rendőr is került, és bementünk a rendőrségre. Kérdezték, hogy kívánom-e a megbüntetését. Én azt feleltem, csak engem eresszenek el, mert délután meg a népbiztosnál kellett jelentkezni. Aztán siettem vissza a családomhoz. Mikor a kapuhoz érek, Rozika kislányom sír, hogy a Pali elveszett az utcáról. No ez aztán megint tetézte a dolgot. Nem is tudtam, hogy hová menjek, hol keressem. Majd aztán elvitettem magam egy fiákeressel a közelebbi rendőrségre jelenteni. Ott azt mondták, hogy várjak, majd telefonálnak a többi rendőrségre. Nem kellett sokáig várni, jött a jelentés, hogy van ott egy kisgyerek, de nem tudja a nevét megmondani. A ruházatáról - ahogy jelentették -, mondtam, hogy az lesz az, akit keresek. A fiákeres elvitt oda, mert a járást én nem tudtam. Majd aztán megtaláltuk, de elég messze a lakástól, a kocsis haza is vitt bennünket.

Ekkorra már este lett, úgyhogy a jelentkezésre már nem tudtam elmenni. Elég is volt részemről a napi kálvária, már félig hülye voltam, de azért mindég alakult valahogy. Másnap mentem a népbiztoshoz jelentkezni. Az igazolványokat kérdi, hogy van-e, vagyis igazoljam magam, hogy szentesi vagyok, mert másképpen ő nem sorolhat be a transzportba. Ez volt még a legbolondabb téma.

Visszamentem a lakásra, de nem tudtam, hogy most mitévő legyek. Itt alvás megint nem volt, hisz már vissza sem mehetek a semmire. Majd aztán a csomagok közt kezdtem kutatni, és szerencsémre volt nálam postai levél, amit hazulról kaptam. Megvolt a boríték is és így másnap

59