István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Szibériai hadifogságban

sze van. Nem is bántuk már, mert enni nem kaptunk, a tetűk meg szaporodtak nagyon. Még a nagyját sem volt alkalmunk kifogni. Akkor este beértünk egy kis szétlőtt állomásra. Beültünk a vasúti kocsikba. Egy kocsiba hatvan ember fért el. Reggel felé aztán folytattuk az utunkat, de már nem gyalog. De talán már nem is nagyon messze bírtunk volna menni, mert enni nem kaptunk. Én valahogy a kásával pár nap elvoltam. Bizony egy néhány ember meg is halt közülünk. Azok ott lettek eltemetve, ahol érte őket a halál. A vonattal két nap kocsiztunk, mire beértünk Ki- jev városának egy külső peremére. Itt már voltak hadifoglyok. Itt aztán kiszálltunk a vonatból.

Fogoly barakk ott volt a közel. Elszállásoltak bennünket, és enni is kaptunk egy kicsit. Itt voltunk három napig. Majd aztán egy reggel sorakozó a frissen érkezett hadifoglyoknak. Kiadták, hogy akinek rossz a ruhája vagy a lábbelije, annak fel kell iratkoznia az irodán. Itt aztán úgy gondolta a jó nép, hogy a rossz helyett majd jót adnak. Többen, meg jó magam is szakítottam a köpenyen, meg a cipő talpán is. De bizony nagy lett a csalódás, mert másnap, evés után jött a parancs, hogy akinek rossz a ruhája és fel van írva, azoknak délután öt órakor sorakozó lesz. Mindenki a kis motyójával együtt el is jött. Meglett a sorakozó. Megjelent nyolc orosz katona, és kísértek bennünket ki az állomásra. Este nyolc órakor beültünk a hideg vagonokba. Minden kocsihoz egy orosz őr. Majd aztán megkérdeztük az oroszt, hogy hová megyünk, mert mi abban a tudatban voltunk, hogy ruháért. Az orosz katona aztán magyarázta, hogy ez a vonat Szibériába megy. No gondoltuk ütött a végóránk, ott fagyunk meg. Tehát a jobb ruhások ott maradtak dolgozni, minket pedig tovább irá26