István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

A háború kezdete

bizony már nem sokan voltunk abból az ezredből. Itt aztán hátramentünk pihenőre. Mint szétvert ezredet a békéscsabai 101-dik ezred váltotta fel, mi pedig Brodi városába lettünk elirányítva. Ott aztán pihentünk, meg hát a tetőkkel volt nagy bajunk, mert az ő kosztjuk megvolt mindig. Tisztálkodtunk, sétálgattunk a városba, de csak nem olyan volt az, mint a szentesi sétatér, no meg a lakossággal sem tudtunk beszélgetni. Itt voltunk két hétig pihenőbe, míg jött az a parancs - nem nagy örömünkre -, hogy megkapjuk az utánpótlást ugyanúgy, mint máskor. Új ezred alakul és menni fogunk a frontra, mint tartalékosok. Én itt már őrvezetői rangban voltam, de sokkal rosszabb lett a helyzetem, nagyobb felelősséggel járt.

Másnap reggel hívattak a századirodára és azt a parancsot kaptam, hogy ki kell mennem terepkutatónak, vagyis felderítő járőrségbe. Öt emberrel egy domboldalt kellett átfigyelni, mert az oroszok arról a részről puskáztak ránk időközönként, meg nem is messze volt az ő állásuk tőlünk. Este kilenc órakor indultunk el öten. A cserjés bokrok között néha még hason csúszva is, mert elég veszélyes volt a terep. Igaz iránytűt kaptunk, de éjjel nem sok hasznát vettük neki. Úgyhogy elég izgalmas éjszakánk volt. A legkisebb zörej is rémített bennünket. Majd úgy éjfél után két óra körül különös zajra lettünk figyelmesek. Szóltam az embereimnek, hogy nagyon vigyázzon mindenki a legkisebb neszre is. Egy kis patakhoz jutottunk, mikor olyan különös zajt halottunk. Nemigen érkeztünk egymással szót váltani, mivel a bozótból ránk puskáztak az orosz járőrök. Hirtelen szétfejlődtünk, és mi is elkezdtünk tüzelni a hang irányába. Rendes kis csatatér lett a kis patak és a bokrok között. Én egy vastag fatörzs tövébe

12