A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
Molnár Tibor: A titói Jugoszlávia első 10 éve a Tisza mentén - IV. A jugoszláv agrárreform
„A tárgyalás utolsó pontja a zentai római katolikus hitközség ingatlana feletti döntés volt. A hitközségnek 258 hold 619 négyszögöl szántó, és 7 hold 1256 négyszögöl megművelhető földterülete van. A bizottság megállapítja, hogy a hitközség nem tett eleget pontosan bejelentési kötelezettségének, és így félre akarta vezetni a néphatóságot. Az elnök ismerteti a megjelentekkel, hogy a törvény a hitközségnek 10 hektár maximumot biztosít.- Csak a temető maradjon! Éljen a földreform! - kiabálja lelkesen a tömeg.- A törvény biztosítja a 10 hektárt... - mondja bizonytalan hangon az egyik nemföldmunkás felszólaló.- De ismert-e maga valaha is papot, aki kapát vett a kezébe és dolgozott - kérdi egy fenyegető hang az előbbi felszólalótól, aki behúzza a nyakát és adós marad a válasszal. Az egyik szerb földigénylő siet megjegyezni, hogy az igazság kedvéért a szerb hitközséggel is így kell eljárni. Az egyik felszólaló a következőket jegyzi meg:- Egyes papok nemcsak másutt, hanem itt, Zentán is a pásztorlevél szellemében működnek, és csúnyául visszaélnek hivatásukkal. Mindenki tudja, hogy a zentai asszonyok egy öntudatlan csoportja közvetlenül a májusban megtartott községi választások előtt nyilvánosan tüntetett a városban tartózkodó fasiszta német foglyok mellett, akikről köztudomású, hogy amikor még fegyver volt a kezükben, hogyan bántak az egész világon a békés lakossággal. Ezt a tüntetést a helyi papság kifejezetten helyeselte. A földreformmal kapcsolatos állásfoglalásukra jellemző a következő eset: a VI. kerületben arra kérték a hívőket, hogy imádkozzanak azok lelki üdvéért, akik földjuttatásban részesülnek. Mi más következik ebből, mint az, hogy az egyház egyes személyiségei a földreform, a szegénység megsegítése ellen vannak? Nem Istent és a vallást féltik ők az új szellemtől, a földreformtól, hanem az egyházi birtokokat és ezen át az egyház régi hatalmát, amelynek dicsősége már nagyon a fejükbe szállt. Azt mondják: az Isten akarata, hogy gazdag és szegény legyen. Ki az a naiv ember, aki ezt elhiszi nekik?! A reakció mellé állnak és a dolgozó nép kizsákmányolását helyeslik egyes papok, amikor a szószéket az állam és a földreform ellen használják fel. Beszélhetnek azonban akármit, a földet úgyis a szegénység kezébe adjuk, azok kezébe, akiket eddig csak hitegettek, és aljas módon kihasználtak áruló uraik! A hozzászólást hatalmas taps és „úgy van” kiáltások követték. Jóváhagyták ezen kívül a főtéren lévő romtemplom kisajátítását is és elhatározták, hogy az itt felhalmozott rengeteg épületanyagból kultúrházat építenek.”128 Az újságcikkben említett Lalic Miladin 1946. február 26-án - a szabadkai székhelyű agrárbíróság döntését követően, amely helyben hagyta a nyilvános tárgyaláson meghozott döntést, miszerint nem tekinthető földművesnek - fellebbezést nyújtott be a Zentai Városi Népbizottsághoz, amelyben kiemeli: 128 Uo. 61
