A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
Juhász József: A titói Jugoszlávia első évtizede - A titóizmus kialakulása
szerepe volt az élelmezési nehézségekben. Ezért az 1949. december 29-30-i pártplé- num döntései alapján a kollektivizálást előbb lelassították, majd felfüggesztették, a kötelező beszolgáltatást pedig eltörölték. Azután az 1953. március 30-i dekrétummal teljesen új irányt szabtak az agrárpolitikának. Hozzáláttak a tsz-ek átszervezéséhez, amelyek idővel önigazgató agrárvállalatokká váltak, továbbá megengedték a tagságnak, hogy kilépjen a szövetkezetből és tíz hektárig (a magánbirtokok nagyságát annyiban maximálták) magával vigye beadott földjét. Ennek hatására a tsz-ek zöme gyorsan megszűnt, a falu „szocialista átalakításának” alapvető eszközeivé pedig a társadalmi szektor és az egyéni gazdaságok kooperációját, ill. a termőföldek társadalmi felvásárlását tették meg. A szovjetekkel való szembefordulás rendkívül fontos eleme volt az ország külpolitikai újrapozícionálása. A súlyos nehézségekkel küzdő, addigi kelet-európai szövetségesei által blokád alá vett Jugoszlávia számára elemi kényszerűség volt elszigeteltségének feloldása, a túléléshez szükséges külső segítség biztosítása, s ezt rövid távon csakis a nyugati hatalmaktól remélhették. Ezért Belgrád számára fontossá vált az 1945 után mélypontra került jugoszláv-nyugati kapcsolatok rendezése. A nyugati nagyhatalmak pedig hamar felismerték, hogy Jugoszláviával teljessé tehető a Moszkvát a mediterrán térségtől elzáró, Törökországtól Olaszországig húzódó övezet (nem véletlenül igényelt Churchill már 1944-ben 50%-os befolyást Jugoszláviában) és hogy könnyebben semlegesíthetővé válik az erős olasz és görög kommunista mozgalom. Felismerték azt is, a szocialista államok egyenlőségének és a szocialista építés többféleségének hirdetésével a titóista ideológia dezintegráló hatással lehet a szovjet tömb monolitikus rendjére. Ezért Jugoszlávia megsegítése mellett döntöttek anélkül, hogy a támogatásért cserébe Tito számára elfogadhatatlan feltételeket szabtak volna. A kapcsolatok újjáépítése azonban nem ment könnyen. A szovjetellenessé váló Jugoszlávia megsegítése ugyan hamar fontos stratégiai és propagandacél lett Nyugaton, de az 1948-ig több okból (az ország bolsevizálása, trieszti konfliktus, a görög kommunisták támogatása) felhalmozódott bizalmatlanság is éreztette hatását. Ezért a nagyobb mértékű segítségnyújtás csak 1949-től indult meg, a hidegháború csúcspontján, amikor a keleti tömb hadseregfejlesztései és a szomszédokkal szembeni jugoszláv katonai fölény elkopása miatt reális veszélynek tűnt egy Jugoszlávia elleni intervenció. De kezdetben nemcsak a Nyugat volt bizalmatlan az addig igen harcias balkáni kommunistával, Josip Broz Titóval szemben, hanem Tito is ódzkodott a Nyugattól. Eleinte bízott az önerőben, és amíg nem vált világossá számára, hogy Sztálin politikája mennyire mély szakadékot vágott a két ország közé, addig óvakodott attól, hogy a gyors orientációváltással maga vágja el a szovjet-jugoszláv kapcsolatok rendezésének a lehetőségét. Emellett ideológiai okokból is tartott a kapitalista függéstől. 1949-ben azonban annyira elfajult a Jugoszlávia elleni kominformos hajsza, hogy már nem lehetett illúziókat táplálni. így Jugoszláviának be kellett szüntetnie a görög felkelők támogatását (1949 júniusában lezárták a jugoszláv-görög határt, így a hátországuktól elvágott kommunista partizánok elvesztették a polgárháborút), el kellett ismernie az 1941 előtti adósságokat és az államosítások miatti kártérítési kötelezettséget, amelyekért cserébe - bizonyos korábbi segélyek után - 1951. augusztus 27-én az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország gazdasági segélyegyezményt 19
