A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
kért Magyarország ennél jóval kevesebbet, mindössze 300 millió dollár követelést tudott szembeállítani. S bár Mijalko Todorovic, a jugoszláv delegáció vezetője az induló összeget több mint a felére, 230 millió dollárra csökkentette, Háy László külkereskedelmi miniszternek, a magyar delegáció vezetőjének mindössze 45 millió dollár tíz év alatt történő kifizetésére volt felhatalmazása. Az álláspontok igen hamar megmerevedtek, s a jugoszlávok szeptemberben felálltak a tárgyalóasztaltól. A megbeszélések pár hónappal később, 1956 januárjában Budapesten folytatódtak tovább, de ezek is csakhamar félbeszakadtak.380 Pedig a magyar álláspont januárra a nullszaldós elképzeléshez képest jelentősen enyhült. Már 72 millió dolláros tartozás megfizetéséről is hajlandók voltak tárgyalni, amennyiben azt tíz, esetleg 7 év alatt, kedvező áruszerkezetben fizethetik ki. A jugoszlávok is lementek 150 millióig, sőt bizonyos feltételek mellett a 110 milliótól sem zárkóztak volna el. A magyar delegáció azonban még ezt is soknak tartotta. A magyar kormány álláspontjának megértéséhez tudnunk kell, hogy az 50-es évek erőltetett iparosítási, fegyverkezési politikája súlyos válságba sodorta az országot, s nemcsak Jugoszlávia, de a nyugati országok felé is el volt adósodva. A nyugati országokkal szembeni adósság állománya 1956-ban 2 milliárd 347 millió devizaforint volt, ráadásul mind magas kamatozású, rövid lejáratú, három hónapon belül esedékessé váló hitelekből állt.381 Az alkudozásba kezdettől fogva aktívan bekapcsolódott Dalibor Soldatic budapesti jugoszláv követ is, aki Sík Endrénél, a külügyminiszter első helyettesénél tett gyakori látogatásai alkalmával igyekezett a magyar kormányt jobb belátásra bírni, és rövid úton közvetítette kormánya éppen aktuális álláspontját. A kettőjük közötti egyeztetések különösen intenzívvé váltak a januári tárgyalások félbeszakadása után. Soldatic február elejétől világossá tette Sík előtt, ha a magyarok „valamivel” feljebb mennek a 72 milliónál, akkor meglesz a „normális alapja” annak, hogy ők „tovább menjenek lefelé”, és Sík közvetítésével felkereste Rákosit is. 382 Március végén Sík már azt közölte Soldatictyal, hogy a Rákosival történt beszélgetése eredményeként „új elgondolás alakult ki a függőben lévő magyar-jugoszláv pénzügyi kérdések rendezése tárgyában”.383 Az álláspontok közeledése mögött azonban, úgy véljük, nem elsősorban Rákosi jóindulatát, esetleg Szoldatic ékesszólását kell keresnünk. 1956. február 14. és 25. között zajlott le a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, s az odautazó küldöttség szovjet segítséget kért egyrészt a nyugati tartozások, hitelek rendezése miatt, másrészt felhatalmazták őket arra is, hogy tájékoztassák a szovjet pártvezetőket a félbeszakadt jugoszláv pénzügyi tárgyalásokról, és kérjék „közvetítő, segítő közreműködésüket” a helyzet rendezésében.384 A küldöttség közbejárására vonatkozó források ugyan mindmáig nem kerültek elő, de a XX. kongresszus által kiváltott „olvadás” minden bizonnyal hozzájárult a két fél megállapodási szándékának 3811 Uo. 5-7. 381 Honvári János: XX. századi gazdaságtörténet. Magyar gazdaság. XX. századi enciklopédia. Szerkesztette Andor László. Budapest, 2008, Pannonica Kiadó, 126. Magyarország 1956 júniusában rendezte vagyonjogi adósságait Nagy-Britanniával is, 4,5 millió font értékben. 382 MOLKÜM XIX-J-1-n - Sík Endre-123/S-1956. 65. doboz. 383 MOL KÜM XIX-J-1-n - Sík Endre-153/S-1956. 65. doboz. 384 Honvári: i. m. 9. 157
