A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)

A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után

Mint ismeretes, az 1948 elejétől kibontakozó, majd a Tájékoztató Iroda június 28-ai, Jugoszláviát elítélő határozata után nyilvánossá váló, gyorsan eszkalálódó szovjet-ju- goszláv konfliktus miatt Magyarország és Jugoszlávia eddig jónak mondott, barátsági szerződéssel is megpecsételt kapcsolatai egyik napról a másikra megromlottak.353 S bár a diplomáciai kapcsolatok megszakítására soha nem került sor, Magyarország sorra mondta fel a megkötött gazdasági egyezményeket. Az 1947. május 11-én megkötött alumíniumipari egyezményt például 1949. június 15-én, az 1947. július 24-én aláírt ötéves gazdasági egyezményt három nappal később, de ugyanerre a sorsa jutottak az egyéves árucsere-forgalmi és a nem árucsere természetű fizetésekre vonatkozó egyezmények is. Nem haladt a békeszerződésben meghatározott kulturális és egyéb restitúciós ügyek végrehajtása sem.354 1948. augusztus 25-én Magyarország beszüntette a nemzetközi egyezmények által Jugoszlávia felé megszabott jóvátételi kötelezettségek teljesítését is.355 1 949-től a Rajk-per, súlyos fegyveres határkonfliktusok, éles propa­gandaháború, a határ menti délszláv lakosság kitelepítése és más ügyek valósággal kriminalizálták a két ország viszonyát. A magyar kormány arra hivatkozva, hogy a Rajk-per bebizonyította, hogy Jugoszlávia „már 1947-ben, a magyar-jugoszláv barát­sági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésének időpontjában előkészítette a magyar népi demokrácia megdöntésére irányuló tervét, [...] és segítséget nyújtott a Magyar Népköztársaság belső és külső ellenségeinek, sárba taposta a magyar-ju­goszláv barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt”, közölte a jugoszláv kormánnyal, hogy 1949. szeptember 30-tól „felmentve érzi magát” a 353 A kérdésre újabban lásd Vukman Péter: Moszkvától Londonig. Nagy-Britannia és Jugoszlávia a szovjet-jugoszláv konfliktus idején. 1948-1953. Szeged, 2011, SZTE; Ripp Zoltán: Magyarország és Jugoszlávia politikai viszályának évtizede 1948—1958. In A. Sajti Enikő szerk.: Magyarország és a Balkán a XX. században. Szeged, 2011, JATEPress, 121-136.; A. Sajti Enikő: Bűntudat és győztes fölény: a magyar-jugoszláv kapcsolatok 1944-1947. Inuő: Bűntudat és győztes fölény. Magyarország, Jugoszlávia és a délvidéki magyarok. Szerkesztette Jeney Zsuzsanna. Szeged, 2010, SZTE Történelem­tudományi Doktori Iskola, 133-144. 354 MOL KÜM XIX-J-1 -k-Jugoszlávia-25/c-szn. -1949.43.doboz; MOL XIX-J-1 -k-Jugoszlávia-23/d-367/ biz.-1948., 120 341/1948.35. doboz; MOL VKM XIX-J-1-e-177-3. tétel, 256 509/1948. 139. doboz. Magyarország a fegyverszüneti egyezmény, majd a békeszerződés értelmében 1945 óta folyamatosan szolgáltatta vissza azokat a vagyontárgyakat, amelyeket a visszacsatolt, korabeli terminológiával a megszállt déli területekről civilek vagy katonai alakulatok Magyarországra hurcoltak jogtalanul. Ez a restitúciós munka 1948 után megszakadt. A jugoszláv kulturális restitúciós lista mintegy 5000 tárgyat és emellett jelentős levéltári és irattári anyagot sorolt fel. A tárgyalások 1956 szeptemberében folytatódtak, majd az októberi forradalom miatt ismét félbeszakadtak. A tárgyalásokat 1957. október 12-én újították fel, az egyezményt 1958. június 3-án írták alá. Az abban megállapított levéltári és egyéb iratok, mik­rofilmek átadására azonban csak két évvel később került sor. MÓL KÜM XIX-J- 1-j- Jugoszlávia-23/g- szn.-1958. 39. doboz, és 002 017/6/1960. 27. doboz. A Jugoszlávia területére a németek és a nyilasok által elhurcolt magyar javak volumene ennél jóval kisebb volt (a pécsi tűzoltólaktanya felszerelése, 45 tonna villanymotor, 50 tonna nyersolaj, 130 tonna gabona, menőautók stb.), visszaszolgáltatásuk felolvadt az egyéb restitúciós ügyekben. MÓL KÜM XIX-J-l-k-Jugoszlávia-23/g-35/KHJ-1947. 39. doboz. 355 A kérdésre bővebben Balogh Sándor - Földesi Margit vál., bevez., jegyz.: A magyar jóvátétel, és ami mö­götte van... 1945-1949. Válogatott dokumentumok. Budapest, 1998, Napvilág Kiadó; Honvári: i. m. 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom