A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
Juhász József: A titói Jugoszlávia első évtizede - Összecsapás a Kominformmal
JKP-t. A jugoszláv vezetés csaknem egységesen elvetette a vádakat. A március 27-i SZKP-levélre adandó válaszról döntő április 12-i KB-ülésen egyedül Sreten Zujovic szorgalmazott békülékeny hangnemet, akit Andrija Hebranggal együtt (aki valószínűleg Sztálin jelöltje volt Tito helyére) hamarosan letartóztattak attól tartva, hogy szovjetbarát frakciót vagy külföldre menekülve ellenkormányt alakítanak. A levélváltásról az SZKP a JKP megkérdezése nélkül tájékoztatta a Kominform tagjait, s azt javasolta, hogy a kérdést tűzzék napirendre az iroda következő ülésén. A Kominform tagpártjai (elsőként a Rákosi vezette Magyar Kommunista Párt) gyorsan támogatásukról biztosították a moszkvai álláspontot anélkül persze, hogy megkérdezték volna Belgrádot. így június 20-22-én Bukarestben annak ellenére megtartották a Kominform második értekezletét, napirendjén a JKP helyzetének megvitatásával, hogy azon (az utolsó pillanatban formálisan meghívott) JKP nem képviseltette magát. A szerbek számára különösen sértő módon, az 1389-es törökellenes rigómezei csata évfordulóján, június 28-án megjelentetett határozat nyilvánossá tette a vitát, és gyakorlatilag kizárta a Kominformból a JKP-t, a szervezet székhelyét pedig Belgrádból áthelyezte Bukarestbe. A tavaszi SZKP-levelek vádjait visszhangozva a nyilatkozat nacionalista és opportunista elhajlást vetett a JKP szemére, bírálta a pártdemokrácia hiányát, a párt háttérbe szorítását a Népfront javára, a kulákelemek favorizálását, s mindezért Titót, Rankovicot, Kardeljt és Dilast személy szerint is felelőssé tette. Végül felszólította a JKP „egészséges erőit” arra, hogy szükség esetén, ha nem javítanák ki hibáikat, távolítsák el a marxista-leninista útról letért vezetőiket. A nyilatkozatot Belgrádban is közzétették és az általános megdöbbenést váltott ki. Párthatározatok és népgyűlések sora utasította el a Kominform vádjait, köztük a JKP július 21-28-i V. kongresszusa, de Sztálint és a Szovjetuniót közvetlenül még nem támadták azt remélve, hogy a viszályt rendezni lehet. Az események azonban nem ebbe az irányba haladtak: júliusban már a Szovjetunió és szövetségesei minden lehetséges lépést megtettek Jugoszlávia elszigetelésére. Durva propaganda-hadjárat bontakozott ki, amelyek jellemző példái voltak a kelet-európai koncepciós perek jugoszlávellenes rágalmai vagy a Kominform harmadik, 1949. november 15-16-i (hivatalosan budapesti, valójában galyatetői) értekezletének határozata, amely szerint az 1948-ban még csak elhajlónak tekintett Jugoszláviában teljessé vált az árulás: az országban fasiszta rendszer jött létre, a párt vezetői pedig az imperializmus ügynökeiként már a többi népi demokráciában is összeesküvéseket szőnek. A pártközi konfliktust államközi térre is átvitték, így 1949 őszére gyakorlatilag minden kapcsolat megszakadt Jugoszlávia és a szovjet tömb országai között. A Rajk-per utáni napokban a szocialista államok formálisan is felbontották a Jugoszláviával kötött barátsági szerződéseiket (az egyetlen, amit Belgrád mondott fel, a jugoszláv-albán szerződés volt). Elszaporodtak a fegyveres határincidensek: 1948 és 1954 között mintegy 150 kisebb-nagyobb, tűzharccal (és gyakran halálos áldozattal) járó összetűzés robbant ki, bár 1953 tavaszától egyre ritkábban. Emellett a szocialista országok emigráns szervezeteket alakítottak (Jugoszláv Hazafiak Szövetsége) és teljes gazdasági blokád alá vették Jugoszláviát. Ez igen nehéz helyzetbe juttatta az 1945 után külgazdaságilag teljesen Kelet-Európára átorientált országot, hiszen 1948-ban már a külkereskedelem kétharmada bonyolódott le a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal. Tovább 14
