Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Dokumentumgyűjtemény
32. DOKUMENTUM A megszállók martonosi cselekedeteinek általános áttekintése 1941. április 12-én megalakult az új községi vezetés, amelybe csupa magyarok kerültek dr. Werner János orvossal az élükön, aki azt a feladatot kapta, hogy fogadja a megszálló csapatokat, és hogy fenntartsa a rendet és a békét a faluban. Azon a napon levették a jugoszláv címert a községházáról, amelyet Tóth Ferenc a legdurvább szitkok mellett baltával összevert sértegetve a szerbséget. Lelkesedésükben egy magyar öregasszony összetépte a jugoszláv zászlót, és táncolt a zászló rongyai felett. Április 13-án megérkeztek a magyar hadsereg első csapatai. Ez alkalomból a községháza előtt beszédeket mondtak, amelyek a szerbség ellen irányultak. Az egyik fő szónok Werner Mihály plébános volt. Ő beszédében a szerbség ellen tüzelte a tömeget. Beszédét a Magyarországról érkezett vendégekhez fordulva kezdte azzal, hogy bocsássák meg neki, ha véletlenül nem helyesen beszél magyarul, mert a megszállás alatt a magyaroknak tilos volt használni anyanyelvűket, ezért talán elfelejtették. További beszédében hazugságokat ismertetett, melyek szerint el voltak nyomva, és hogy vallási szertartásaikat sem végezhették. Azt mondta: végre megérték azt, amire 23 évig vártak. Azt állította, hogy ez az ő feltámadásuk, amelyet felszabadulásnak nevezett, soha nem fog megváltozni. További beszédében bennünket, szerbeket „bocskorosoknak” és rácoknak nevezve annyira feltüzelte a tömeget, hogy az felbőszült, és lelkesen éljenezett. Az egyik kiemelkedő szónok Dongó Ferenc volt, a belgrádi magyar nyelvű tanítóképző növendéke. Dongó Ferenc az algimnáziumot magyar nyelven végezte Szabadkán, tanulmányait magyar nyelven a belgrádi tanítóképzőben folytatta. Ő az ifjúság nevében beszélt, amely elfelejtette anyanyelvét, és nem tanulhatta azt. Döringer József vezényelte a tömeget, hogy mikor éljenezzenek vagy kiáltsák, hogy „mindent visz- sza”, vagy „soha többet”. Betyák Boldizsár vitéz volt a tömeg egyik fő feltüzelője. Már az első napokban elkezdték letartóztatni a szerbeket, és ettől kezdve a börtönök nem ürültek ki. A börtönökben verték e foglyokat, és a legkülönbözőbb módokon kínozták őket. A hatalom éjszakánként egyes személyeket beengedett a börtönbe, akik elverték az embereket, és súlyos testi sérüléseket okoztak nekik. Az egyik legvérengzőbb Forró Lajos volt, aki éles késsel a fogai közt ment be a börtönbe, az embereken keresztülgázolva keresett áldozatot, hogy élve megnyúzza. Tettestársak ezekben a véres verésekben Sörös Sándor, Sáfrány Kálmán, Kabók Lajos, Bárány Ferenc, Csikós Lajos, Galgóczi Pál, Dénes Márton, Bús János és mások voltak. Több mint 60 ember volt bezárva, akiket bántalmaztak. A szerbeket, akik a jugoszláv hadseregből tértek vissza, először bebörtönözték, és csak azután engedték el, ha nem verték meg. Rendeletet adtak ki, hogy a szerb telepesek adják el ingóságaikat, de csak magyaroknak, mert 2-3 napon belül visszaszállítják őket származási helyükre. Min206
