Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)

IV. Honismereti események megyénkben

158 vagy diákok által kitalált témához maguk a tanulók találtak ki feladatokat, és ők ma­guk, az osztály egyik csoportja, voltak az állomásvezetők, akik egy-egy tanár felügye­lete mellett pontozták a másik osztály versenyző csoportját.) A Szeged-Móravárosi Tagintézményben évente háromszor (szeptemberben, ősz­szel és a tanévzáró héten) szoktunk projekthetet szervezni. Minden szeptemberben gondolunk a gólyákra, iskolánk új kilencedik osztályos tanulóira. Ok ezen a héten mindig más program részesei lehetnek, mint a tizedikesek és tizenegyedikesek. Első­sorban egymással ismerkednek, az iskolával, és - többnyire vidékiek lévén - Szeged­del. Szegedet járva játékosan és versenyszerűen ismerhetik meg városunk fontosabb helyszíneit, és főként kulturális szempontból kiemelkedő jelentőségű helyszíneit. Minden évben mennek a Móra Ferenc Múzeum egyes kiállításaira, útba ejtve a szob­rokat, épületeket. Többször szerveztünk honismerettel kapcsolatos projektheteket. 2009 májusában az iskola 125 éves évfordulója tiszteletére iskolatörténeti projekthetet szerveztünk. 2010-ben a magyarságtudat volt a téma. A 2011. évi tanévzáró projekt­hetünk címe: Fogadj örökbe egy szakmát! 2012. szeptemberi projekthetünk címe: Sze­ged híres város. E két utóbbi projekthétről szeretnénk részletesebben írni. A Fogadj örökbe egy szakmát! projektben részt vettek a szakközépiskolai, szakiskolai tanulóink is. A projektnapok célja volt, hogy megismertessük, közelebb hozzuk az isko­la által tanított szakmákat tanulóinkhoz. Az egyes osztályok bemutatták a nekik sorsolt szakma történetét, munkafolyamatait, a szakmával való elhelyezkedési lehetőségeket. Az utolsó napon prezentáció formájában kellett bemutatni az adott szakmát egy börze keretén belül. (A szakma bemutatása, vagyis: mit készítenek, hogyan, mik a szépségei, milyen elhelyezkedési lehetőségek vannak.) Az osztályok által „örökbefogadott" szak­mák: könyvkötő, divattervező, rendőr, határőr, elektrotechnikus, bútoripari technikus, fodrász, vegyész, gépésztechnikus, kiadványszerkesztő, kozmetikus, biztonsági őr, klímaszerelő. Az első nap előkészítő munkálatai után a második napon az osztály egy része folytatta a szakmabemutató készítését, másik részük versenyen vett részt. A szakmákkal kapcsolatos játékos, gyakorlati jellegű, humoros feladatokat kellett megol­daniuk akadályverseny formájában. Az állomások a következők voltak. Körömlakk: Egy önkéntes kezét bekötött szemmel kell kilakkozni. Fonás: 30 db, egyik végén össze­csomózott, 1 m hosszú fonaldarabokat kellett befonniuk. Szögelés: Apró szögeket kel­lett teljesen beverni egy A4-es nagyságú falapba 5 perc alatt. A tanulók egymást váltot­ták, mindig csak egy dolgozott (így nagyobb biztonságban voltak). Az idő leteltével a felügyelő tanár megszámolta, összesen hány db szöget vert be a csapat. Varrás: A csa­pat minden tagjának 1 perc állt a rendelkezésére, hogy minél több 10-szer 10 cm-es anyagdarabot egymás után varrjon össze. Fontos volt a varrás minősége, mert a zsűri szakítópróbának vetette alá az elkészült csíkot. Lakatozás: Egy bezárt lakatot kellett ki­nyitniuk a versenyzőknek, a kulcskarikán több kulcs is volt. Mindenki maximum 1 per­cig próbálkozhatott. Gombok: 5 db teljesen eltérő gombot kellett a diákoknak öt öltéssel felvarmiuk egy anyagdarabra. Tapétázás: Egy fénymásolópapír-dobozt kellett betapé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom