Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
II. Hagyomány és emlékezet
115 Az öreg katonák mindig gúnyolják a fiatalokat. „Ez ... olyan kölcsön, amit nem annak ad vissza az ember, akitől kapta, hanem másnak". Kegyetlen humorral ugratják a fiatalokat: „tik vagytok a világ legutolsó katonái, mert most már nem lesz többet sorozás. .. a bornyú ökörré nő a hátatokon.Tréfálják őket azzal is, akkor szerelnek le, ha a különböző szobrok megelevenednek, vagyis például: a szegedi híd madarai elrepülnek; a Dugonics-szobor, a bécsi „öreg püspök", a Schiller-szobor kifordítja köpenyét; a kálvárián álló „kűszent" az utolsó lapot is elolvassa a kezében lévő könyvből. Ugratják a fiatal katonát azzal is, hogy akkor szerel le, ha a mesebeli griffmadár elhordja a hegyet vagy a laktanyát; azonban csak száz évenként egyszer jön, és akkor is csak annyit visz el, amennyit a körme közt el tud vinni. Ezzel a fordulattal a népmesékben is találkozunk. A fiatal katona ezeket a gúnyolódásokat, tréfákat nem mindig tudja elviselni, sírva fakad. A durva kaszárnyahumor ekkor még fokozódik azzal, pipát adnak a szájába, s tükröt tesznek elébe, nézze lehet-e sírva pipázni. A katona, főleg ha idegenben szolgál, igen sok szabadidővel rendelkezik. Szabadidejében ráér különböző társasjátékokat kitalálni. Uralkodó elem bennük a csalafinta erő, a virtus és az ütleg. „S mindez csak játék, barátságos tréfa", írja Tömörkény a Vendég játékaiban ezekről. Van olyan játékuk is, amelyben több a humoros elem. Ilyen az, amikor az egész szakasz teljes felszereléssel a saját mulatságára vezényszóra gyakorlatozik. Ebben az a humoros, hogy a katonákon csak felszerelés van, de ruha nincs. A játékoknak egy másik része az otthoni élet eseményeinek - betlehemezés, disznótor, lakodalom, csők (keresztelő) - eljátszása. Ezekben a játékokban humorosnak hat az a komolyság, ahogyan kínálják egymást borral, (a pohárban persze víz van,) ahogyan a tányérban levő komiszkenyérdarabokat paprikáshúsként tálalják. Még arra is ügyelnek, a hús közt vezérhús is (nagyobb darab kenyér) legyen. A „rajzpaprikás" eltemetése „a bakafurfangnak, a humornak egyik legérdekesebb jelenete". Ezt írja le Tömörkény a Temetésben. Amikor a katonák megunják, hogy állandóan rizs az ebéd, eltemetik. A csajkába rakott étel dísztemetésével a katonai pompa paródiáját játsszák el. A temetés tökéletes. Van „banda" és van „conduct", egy improvizált őrség is fegyverbe lép a pioner ásókkal. A paródia annyira teljes, hogy még Beethoven gyászindulóját is (természetesen gúnyszöveggel) elfújják nyakatekerten: „O kott, ó kott, ó kott, kott, kott, kott, / Són vider ájne tott, tott, tott." A temetés végén a díszlövés helyett berúgják a megunt ételt a Lim vizébe. Visszafelé vidáman jönnek, énekelnek, mint temetés után szoktak a katonák. Az ének éhségüket példázza: „Nem öttem én ma ögyebet, / Fekete, kenyeret... / Ludavért, / Meghalok a kedves babámér..." Az 1886-ban bevonult katonák a számokkal tréfálkoznak. (Tömörkény 1888-ban vonult be katonának.) Akkor megyünk haza „mihelyt a hatos szám megfordul és kilencest mutat. Az utolsó tartalékos kiképzésre behívott katona humorosan számolja az időt, amit az „abfirolásig", a végső leszerelésig a laktanyába kell töltenie. Ezt a különös számolási rendszert,.amiben a tizenhárom nap három és fél lesz Az utolsó című novellából ismerhetjük meg. A novella szereplője így számol: a tizenhárom napból
