Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
II. Hagyomány és emlékezet
107 Szeged zsidó temetői i. A zsidóság nemcsak az életet becsüli nagyra, mint ajándékot, melyet a Teremtőtől kapott, hanem elhunytjainak és azok nyugvóhelyének is kiemelt figyelmet szentel. Ez a viszonyulás megmutatkozik a haldoklókról, halottakról való gondoskodás minőségében, gyászrítusban és a sírkert - mint kegyeleti színtér - vonatkozásában is. A zsidóág hite szerint csak a test hal meg, a lélek tovább él, és visszatér Teremtőjéhez. A zsidó sírkert az Élők Háza (Béth Hachajim), az Öröklét Háza (Bét Olám); hogy a lét legjellemzőbb elnevezést emeljem ki, melyet a hitvilág e területre vonatkozó részét a legjobban tükrözi. A halál körüli teendőkre, a temetőkertek gondozásának feladatára, valamint jótékonyságra szakosodott egyesületet a Chevra Kaddishát (Jótékonyságot Gyakorló Szent Egyletet) minden hitközség létrehozza már a megalakulása körüli időszakban. A Szegedi Chevra 1787-ben jött létre. A szegedi zsidó temetői helyszínek - háromról van szó - a maguk egyedi sorsával nemcsak a kegyelet tárgyi megnyilvánulásai és mentalitástörténeti emlékek, hanem egyszersmind a közösség sorsának hű tükrei. Az első, a Régi temető létrehozásának dátuma az 1794. év. A mai Kálvária sugárút és a Londoni körút sarkán húzódott e keskeny négyszög alakú terület. Noha hosszú időre tervezték használni, mégis csupán 38 éven keresztült szolgált nyugvóhelyül. Első temetkezési térség lévén, ide kísérték a hitközség korai időszakának elhunytjait; többek közt létrehozójának néhányát, valamint későbbi nagy dinasztiák őseinek holttestét (pl. a Czinner, Déri, Deutsch, Herzl, Holtzer, Pollák, Schweiger családok). Itt porladtak a hitközség megalapítójának, Pallak Michael Chajimnak földi maradványai is. 1981-ig működött a Régi temető. Ekkor lezárták és a zsidó halottak számára a város távolabbi részén jelöltek kis helyet. A sírkert azonban megmaradt, bár időközben (lévén a terület belváros) körbeépítették. Mivel szükség volt a helyre, 1867-ben kötelezték a hitközséget sírköveik eltávolítására, de az elhunytak testére ez nem vonatkozott. Lőw Lipót és a vezetőség viszont nem hagyta ott hittestvéreit, és a teljes exhumálás mellett döntött. 42 férfi és 33 nő maradványait evakuálták. A kihantoltakat az új temetőben számukra kijelölt és bekerített (ma 7. sz.) parcellában helyezték végső nyugalomra. Az újratemetés során néhányan családi sírba kerültek, a többiek, 65-en, a nevezett földdarabban fekszenek. Létezik egy lista, mely a parcellán belül topográ- fiailag feltünteti a személyeket, ezen azonban már csupán 31 azonosítható név szerepel. A 7. parcellában - nem messze a rabbik sírjaitól - csendes magányukban, mint gyöngyfüzérek húzódnak a málladozó kövű sírsorok.
