Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
II. Hagyomány és emlékezet
108 A temetők között különleges helyet foglal el az egykori elföldelési tér, melyet Ideiglenes árvízi temetőnek lehet nevezni. A Kamaratöltés mellett elterülő városi sírkert délnyugati részét biztosították az 1879. márdus 12-én Szegedre tört árvíz alatt elhunytak elföldelésére. Abban az évben márdus 12-től augusztus 23-ig ott zajlottak a hantolások, szám szerint 24, közülük 5 személy lett a Víz áldozata. Később 7, majd a többi tetemet is átszállították az Új temetőbe. Helyük családi-, vagy egyéni sírhelyen lett. Az 1831. évtől működő Új temetőt teljesen szabad téren jelölték ki. 1844-ben, majd 11 év múlva, 1855-ben tovább növelték, majd 18 év elteltével 1873-ban még 345 négyszögölet csatoltak hozzá. 1833-ban Schaffer Mózes Joachim tervei szerint és indítványozására megkezdődött, majd folytatódott a fásítás. A temető rendjének tervei, kialakítása és a térképek fölvétele az ő több éves munkájának köszönhető. (Megjegyzem, síremlékét már nem találhatjuk.) A ciduk hadin házat (cinterem, búcsúztató) az árvíz elpusztította. Helyette 1880-ban épült fel az újabb Ház, melyet Lőw Immánuel kezdeményezésére Baumhorn Lipót tervezett. A főrabbinak köszönhető továbbá a virágoskertté rendezett temetői küllem, valamint a sírversek is az ő költői vénáját dicsérik.1 A Bét Ólán jelenlegi területnagysága 60 hektár, amely 106 parcellára van osztva. A kert története során zajlott temetések száma körülbelül hatezerre tehető. A szegedi zsidó temető földje sok jeles ember porhüvelyének szolgált és szolgál nyugvóhelyül, kik az élet minden területén kiemelkedő tevékenységük révén hírnevet szereztek maguknak és közösségüknek. Itt kaptak helyet továbbá a hősök emlékművei: a Randeggből hazaszállított 99 áldozat síremléke. „Ide temettük a meggyalázott tóratekercseket a lágerokban szappanná préselt véreink, névtelen mártírjaink és munkaszolgálatosaink emlékére" feliratú emlékkő. Alföldi városokból származó, a téglagyárban 1944 nyarán áldozattá vált hittestvérek. Szintén a szegedi téglagyárban halálukat lelök kertrésze. Az I. világháborús hősi halottak kis márványtáblái és szarkofágja. A mintegy hatezerből arányában kevés sírt látogatnak életben maradt utódaik. A többieké, az elhagyottaké írásos-fotós rögzítésre vár, bízva abban, hogy ezen a módon megmenekülhetnek a feledéstől. A bibliai időkből fennmaradt szokás ma is élő megnyilvánulása, hogy a sírra kavicsot helyeznek. Ez jelzi, hogy az elhunyt emlékezete tovább él, vannak még, akik felkeresik a hantot és emlékeznek. Végszóul Lőw Immánuel sírkőavató beszédéből következzen egy részlet: „Ide helyezők sírhantod mellé ezt a márványt s fölavatjuk síremlékedül, mert mégis jelkép a sírkő, vigaszos tanításnak, boldogító hitnek, öröklétnek, halhatatlanságnak jelképe: földben gyökerezik alapja, de ég felé emeli fejét, menny felé mutat, hová lelkedet az Úr visszahívta a megdicsőültek karába. (...) Maradandó fájdalom állandó emléke! Ha utánunk új embernyom kél, állítsd meg, aki itt körötted szeretteinek keresi sírját." 1 Ezzel foglalkozó kötetem: Lőw Immánuel sírversei. Textusok a szegedi neológ izraelita temetőben. Magyar Zsidó Szemle Füzetek 3. Sorozatszerkesztő: LlCHTMANN TAMÁS. Bp., MTA-ORZSE Zsidó kultúratudományi Kutatócsoportja és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem, 2009.
