Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)
Kállay Albert főispánsága (1886–1898)
ság Hódmezővásárhelyt. A két közeli város érdekei ugyanis nagyon gyakran ütköztek egymással, és a vásárhelyiek sokszor voltak kénytelenek tapasztalni, hogy bizonyos fejlesztési (pl. vasútépítési) kérdésekben Szeged miként érvényesíti erejét velük szemben. Ha más-más főispán képviseli a kormányt az egyes városokban (és viszont), akkor legalább a remény megmarad arra, hogy időnként Hódmezővásárhely érdekei kerüljenek előtérbe. Ha közös a főispán, aki ráadásul nyilván inkább „elsődleges” főispánsága felé húz, még ez a remény is elveszik. Másrészt okkal tarthattak attól, hogy Rónay lemondása (lemondatása) mögött tényleg meghúzódhatott olyan indok is, hogy túlságosan engedékeny volt politikai szempontból. Ha a Kállay Albertet megelőző híre beigazolódik, akkor erősen fennállt a veszélye annak, hogy Hódmezővásárhely még inkább, immár egy erőteljesebb kormányzati befolyás által is, politikai csatatérré válik majd. Ami az első félelmet illeti: a szeged-nagyváradi, és vele párhuzamosan a szeged-vásárhelyi út kiépítésének főispáni erőltetése abba az irányba mutatott, hogy tényleg Szeged érdekei az elsődlegesek. Hódmezővásárhelynek inkább a forgalmat a város felé terelő mindszenti út megépítése lett volna inkább érdeke, joggal tartottak a szegedi piac elszívó hatásának növekedésétől, ha még a műút is elkészül.296 Igazán élesen végül a majdani millenniumi ünnepségek kapcsán derült ki, mi a különbség - többek közt a főispáni érdeklődés terén is - Szeged és Hódmezővásárhely között. Hogy mennyire nem történt e tekintetben változás, jelzi, hogy Dáni Ferenc közel két évtizeddel korábbi távozása után Kállay búcsúzásakor is a helyi közvélemény egy része kifejezetten annak örült, hogy végre véget ért a Szeged városával kötött „főispáni perszonálunió”. A lapok vaskos hasonlatokat is illesztettek e kérdés taglalásához: „Kilátásunk van, hogy állandóan fölszabadulunk a szomszéd város érdekeinek lidércznyomása alól. [...] Olyasmi volt ez, mint a sánta ember. A hosszabbik lába volt Szeged, a rövidebb Vásárhely. S talán vége szakad a kedves szokásnak, hogy midőn az állam egy vajas-szeletet tartott a kezében. Szeged leette a vajat; Vásárhelynek maradt a - kenyérhaj.”297 A kormányzati politikai befolyás erősödése viszont hosszú ideig nem következett be, a helyi közigazgatás inkább a szakszerűség, mint a politikum irányába változott Kállay Albert főispáni korszakában, akinek sokáig még ellenfelei is kiemelték pártatlanságát. Mindebben változás csak főispáni időszaka utolsó éveiben következett be, amikorra egyébként is negatívvá vált a várostól sokat távollévő főispán vásárhelyi megítélése. Az 1896. április 8-ai közgyűlésen az ellenzéki sajtó szerint a főispán két esetben is megcselekedte azt, amit Szegeden még megkísérelni sem mert. Először bizalmat szavaztatott a közgyűléssel a politikai támadások kereszttüzében álló báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszternek és Gromon Dezső államtitkárnak (52:48 lett a szavazati arány),298 majd a 296 Uo. 1892. febr. 11., febr. 18. 297 HMV 1898. jún. 26. 298 MNL CSML HL Közgy. jkv. 218/1896. (04. 08.) 70
