Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)
Simkó Elemér főispánsága és a végjáték (1939–1944)
óvodás és iskolás gyermekeknek.134’ A Simkó család elköltözése után a Kisron- gyos Akcióval kapcsolatos ügyeket a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz) Hódmezővásárhelyi Fiókja vette át.1343 1344 Simkó Elemér volt az első vásárhelyi főispán, aki szolgálati céljaira a város által használatra biztosított, erősen lestrapált állapotban lévő Ford gépjármű mellett saját személygépkocsit, egy négyéves, négyüléses, hathengeres Mercedes Benz típusú autót használt. Közúti forgalomban való használatának 1941. április közepén kelt engedélyezési kérelmében a főispán előadta, hogy ezt a gépjármüvet veszi igénybe hivatalos céljaira a kormányzatára bízott város bel- és hatalmas kiterjedésű külterületén, emellett rendszeresen kell vele Szegedre és a fővárosba utaznia, illetve közellátási kormánybiztosi teendői ellátásához is nélkülözhetetlen a jármű.134" A Teleki Pál öngyilkosságát követően hivatalba lépett Bárdossy-kormány, majd az 1942-ben kormányra került Kállay-kabinet is bizalmáról biztosította Simkó főispánt, tisztségéből csak az ország német megszállását követően, 1944. április 26-án mentették fel saját kérelmére.1346 Érdemeit a felmentése után két nappal megtartott évnegyedes városi közgyűlésen jegyzőkönyvbe iktatták, ugyanakkor „nagy lelkesedéssel” vették tudomásul Endrey Béla polgármester főispá- ni kinevezését. Simkó búcsúlevelét Nagy Gábor főjegyző olvasta fel.1’47 1348 Simkó Elemér előbb visszaköltözött Szegedre, majd a front elől Budapestre ment. 1945 nyarán egy magánfeljelentés főispánként elkövetett népellenes bűntettel vádolta meg, Simkó felkutatására a népbíróság nyomozólevelet bocsátott ki. A beszerzett információk szerint a rendőrség azt hitte, a nyugalmazott főispán rokonaihoz menekült Olaszországba, majd onnan tovább az Egyesült Államokba; valójában feleségével a Békés megyei Kunágotán húzták meg magukat, Simkó ott élt egészen 1968-ban bekövetkezett haláláig.1343 Polgármesterből főispán Az ország német megszállása után kinevezett Sztójay-kormány1349 belügyminisztere, Jaross Andor előterjesztésére Simkó utódja a polgármesteri teendőket 1936 óta ellátó, időközben az Imrédy-féle politikai irányvonal felé hajló 1343 VRÚ 1941. febr. 4., tnárc. 15., ápr. 6., okt. 8., okt. 14., okt. 17., okt. 29., dec. 20., dec. 23., 1942. jan. 3., febr. 19., márc. 14., 1943. febr. 2., nov. 25. 1344 MNL CSML HL Közgy. jkv. 150/1944. (06. 26.); VRÚ 1944. jún. 8. 1345 MNL CSML HL Főisp. ir. 171/1941., 582/1941., 480/1942. 1346 Uo. 173/1944.; Makó Imre: Simkó Elemér. In: Htnv. tört. aim. 212-213.; VRÚ 1941. ápr. 6., 1942. márc. 12., 1944. ápr. 30. 1347 NÚ 1944. ápr. 28. 1348 Makó Imre: Simkó Elemér. In: Hmv. tört. aim. 213.; VRÚ 1944. máj. 7. 1349 Gergely Jenő~Izsák Lajos: i. m. 215-217. 264