Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)

Mokcsay Zoltán főispánsága (1927–1932)

1932. március 13-án rendezett iparegyleti estélyen Nagy Béla református lelkész olvasott fel."83 A harmadik törvényhatósági törvény A két háború közt az önkormányzati jogkörök korlátozásával egyidejűleg tovább növekedett a Kun Béla vásárhelyi országgyűlési képviselő szavai szerint egyébként is „Damoklész éles kardjaként a maga hatalmával állandóan a tör­vényhatósági testületek felett lebegő”"84 főispán hatásköre. A közigazgatás ren­dezéséről szóló 1929. évi XXX. te. (az ún. harmadik törvényhatósági törvény) a centralizált államhatalom érdekében a főispánt teljes körű felügyeleti hatáskörrel ruházta fel, a fokozottabb ellenőrzéssel az államigazgatás szinte rátelepedett a törvényhatóságokra. A törvény 95. §-a megállapította a közvetlenül a belügymi­niszternek alárendelt főispánok bérét: havi 850 P fizetés és 400 P képviseleti átalány, emellett Mokcsay 1929 augusztusától évi 2400 P lakáspénzt vehetett fel.1183 1184 1185 * 1187 1188 1189 A két törvényhatóságot irányító főispánok második stallumuk után fele fizetést és teljes képviseleti átalányt élvezhettek. A főispán mellé szükséges személyzetet a törvényhatóságnak kellett biztosítania, mint ahogy immár nekik kellett állniuk a főispáni iroda dologi kiadásait is. A törvény 44. §-a megszüntet­te a városi tanácsot, a hatáskörébe tartozó ügyeket a polgármesterre és hivatalára ruházva át. Az önkormányzat szakszerűbbé tételét célzó új törvénnyel"86 párhuzamosan Hódmezővásárhelyen (Trianon után kevesebb, mint az addigi létszám felére, 10- re csökkent a törvényhatósági jogú városok száma"87) 1929 októberében és no­vemberében zajlottak le a törvényhatósági bizottsági tagválasztások."88 A virilisjegyzékre adóösszegük nagyságának sorrendjében három külön csoportban felkerült 360 fő újdonságként immár maga választotta meg saját tagjai közül a legtöbb adót fizetőket a közgyűlésben képviselő (de ott már nem 50, hanem 40%-os arányt képviselő) rendes és póttagokat (közvetett virilizmus)."89 Az ezek alapján felállt új, 174 fős testület (60 választott, 60 virilis, 30 szakszerűségi, vallási és érdekképviseleti, 7 örökös és 17 tisztviselő tag) első közgyűlését 1929. november 20-án tartotta, a főispán betegsége miatt még mindig Soós István pol­1183 VRÚ 1932. márc. 2.; VÚ 1932. márc. 2., márc. 9. 1184 Vö.: Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága (1919-1944). 22. 1185 MNL CSML HL Főisp. ir. 456/1931.; Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága (1919-1944). 82-85. 1186 Romsics Ignác: i. m. 231. 1187 Pécs, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Szeged, Hódmezővásár­hely, Baja. Később Kaposvár és Szombathely is elnyerte ezt a jogállást. A területi visszacsatolá­sokkal került vissza Komárom, Kassa, Ungvár, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sza­badka és Zombor, a törvényhatósági jogú városok száma ezzel ismét 20-ra nőtt. Gergely Jenő- Izsák Lajos: i. m. 122. 1188 Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága (1919-1944). 40—41. 1189 Gergely Jenő-Izsák Lajos: i. m. 121. 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom