Tamasi Mihály: A szegedi gazdapolitikus, Nagyiván János 1893–1961 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 37. (Szeged, 2009)
A Nagyiván-család múltja
Szeged legparasztibb, legfalusiasabb városrésze Alsóváros volt. Az itt élő mezőgazdasági népesség gazdálkodása korszerűség tekintetében elmaradt a felsővárosi és rókusi feketeföldi gazdákétól és életmód tekintetében is inkább parasztok voltak, mint polgárosodó gazdák. Mégis élt közöttük egy réteg, amely árutermelést folytatott és a tudatos polgárosodás útját kereste. E réteget a fűszerpaprika-termesztők alkották. Bálint Sándor szerint az alsóvárosi parasztok a 19. században dohánytermesztéssel foglalkoztak, s ez kedvezően hatott a fűszerpaprika-termelés meghonosításában. A kapitalista korszakban a 19 század végén és a 20. század elején a paprikával való foglalkozás már vállalkozássá vált. E fűszernövény termesztése az alsóvárosi feketeföldeken, Szentmihálytelek, Röszke, Feketeszél, Domaszék határában folyt. A paprikakertészek többsége a törpe- és kisbirtokosok soraiból került ki, bár néhány nagyobb, 30-50 holdas gazdaságot is a termelők közé sorolhatunk. A kertészek csoportjához többé-kevésbé hozzátartozott a mintegy 700 paprikakikészítő kisiparos, akik jórészt paraszti eredetűek voltak, és esetenként maguk is termesztettek paprikát. Munkájuk szorosan kapcsolódott a paprikamalmok és a paprikakereskedők tevékenységéhez. Bálint Sándor A szegedi paprika című művében egyetértőleg idézi Erei Ferencnek A magyar paraszttársadalom című művében a szegedi paprikatermesztőkre vonatkozó megállapításait. Erdei szerint helyzetük nem rendi, hanem polgári, öntudatuk is az.. Célratörő piaci termelést folytatnak, és fogyasztásukban is polgári elveket követnek. Munkájukban újításokat alkalmaznak, néha nagyon jól, néha szűkösen élnek. Esetenként tőkét tudnak felhalmozni és a paprikakikészítés révén üzemüket nagyobb vállalkozássá képesek fejleszteni. Bálint Sándor megjegyzi, hogy „Erdeinek az a megállapítása, hogy az ilyen árutermelő réteg már a kispolgársághoz tartozik, a szegedi paprikatermesztő, de főleg a kikészítő társadalomra is tökéletesen áll" Mivel e réteg jelentős része néhány holdas törpebirtokos és bérlő volt, ebből adódóan a paprika termesztés révén egyoldalú, szakosodott, monokultúrás árutermelést folytatott. Kis gazdaságuk - a paprikatermesztés mellett - csak arra volt elegendő, hogy a család ellátásához szükséges élelmet egészében vagy részben megtermelje. Rossz paprikatermés, értesítési válság a gazdasági tönkremenést, a nélkülözést jelentette számukra. Az ő esetükben a gazdasági megerősödés, a társadalmi felemelkedés, a polgárosodás nagyon nehéz útnak bizonyult. Az 5 holdon felüli paprikatermesztők gazdálkodása megalapozottabb volt, egy részük szőlővel és gyümölcsössel is rendelkezett, így a paprikatermelésben időnként bekövetkezett veszteségeket jobban ki tudták védeni, illetve ellensúlyozni. 14
