Tamasi Mihály: A szegedi gazdapolitikus, Nagyiván János 1893–1961 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 37. (Szeged, 2009)
A népszerű politikus
hárorú most már nem csak a férfiak legjavát követelte áldozatul, hanem anyagi javainkat is tönkretette, vasútunkat a legfontosabb közlekedési eszközünket vette el, a termeléshez szükséges eszközeinket tette tönkre, hidjainkat, s az elmúlt évszázad verejtékes munkájával és megszámlálhatatlan áldozatával épített és szerzett pompás épületeinket, gazdaságunkat, minden ragyogó, boldogító alkotásunkat döntötte romokba. Seza nép most szinte dermedt lélekkel áll a romok tövében. Akarata, habár csak kis időre is, megtorpant; most nem akar hinni a szerűének, nem akar hinni saját magának, hogy a múltbani közömbössége, sorsával való nemtörődömsége az oka a romoknak, az ország lerongyolódásának, a nélkülözésnek és szenvedéseknek. Nem akarja hmni, hogy hiába volt szorgalma, minden alkotása, termelése, hogy a kánaáni bőségből hetek alatt kifosztott, nincstelen, nyomorgó nép lett a magyarból... S talán teljesen szét is hullhatott, el is pusztidhatott volna, ha vallásosságában rejlő erejét, ha Istenbe vetett törhetetlen hitét is elvesztette volna. Am a magyar a hitet, s az ebben rejlő erőt, ezt a felbecsülhetetlen lelki örökséget őseitől örökölte: a hittel, s az abban rejlő erővel építettünk hajdan oly gyönyörű országot. A Hit az a lelki erő, amely megacálozza az emberi akaratot, az a lelki erő, amely megtermékenyíti a szeretetet, s csak a szeretet méhében fogganhat meg a tiszta és boldogéletü ember.... A nyomorúságba taszított szenvedő magyar népet is a Hit és a Szeretet élteti és vezérli, erősíti és biztatja életesorsának türhetőbb kiformálására, a nemzeti élet új alapjának megteremtésére és az új magyar élet felépítésére és megerősítésére. Ez a lelki erő, ez a hatalom most öntudatra ébresztette a magyar népet: a nemzet minden igaz, hű fia újra elfoglalta munkahelyét, azt a felelősségteljes helyet, ahova sorsa állította, hogy teljesítse kötelességét; hihetetlen nélkülözések közepette dolgoznak tovább a munkások, a tisztviselők, a romokban heverő, kifosztott hazának ezek a legszerencsétlenebb koldusai; hihetetlen lemondások közepette építik az új házát, hogy eljöhessen újra a boldog, megelégedett magyar élet. De teljesiti kötelességét a földműves, a földmunkás, a termelő, a gazdálkodó aki ma nagyon sokszor csak az áldozathozatalnak, a szenvedésnek és a tömérdek bajnak a gazdája. Dolgozik látástól-vakidásig: szánt, vet, a jószággal bajlódik... S még arra is képes, hogy az asztalától vonja el a kenyérmagot, hogy elvethesse azt a sok magyar vérrel áztatott talajba, mert azt akarja, hogy az új aratás, az új áldás után ne legyen éhező magyar ebben az országban! A nép, a magyar, Istenbe vetett hitével, ősi erejével dolgozik, épít és termel; acélos akarattal építjük mindannyian becsületes magyar hazafiak az új otthont, az új családi életet: az új magyar életet! 71
