Tamasi Mihály: A szegedi gazdapolitikus, Nagyiván János 1893–1961 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 37. (Szeged, 2009)
A vállalkozó szellemű gazdálkodó
1929-es 159 vagonnal szemben 1937-ben már 324 vagont tett ki, amelynek érétke meghaladta az 5 millió pengőt. A háborús konjunktúra következtében Szegeden és környékén nemcsak a belterjes ágazatok fejlődtek, hanem összességében is növekedés volt tapasztalható az egész mezőgazdaságban. A város gazdaságaiban a szarvasmarha létszám az 1930. évi 11 ezerről 1940-re 15 ezerre, a sertés 21 ezerről 27 ezerre, a juh 13 ezerről 19 ezerre nőtt, egyedül a lóállomány maradt változatlan. A zöldségfélék és az ipari növények termesztése is tért hódított. 1940-ben a Weiss Manfréd-cég konzervgyárat létesített a városban. Ezek az adatok és az említett fejlemények azt bizonyítják, hogy ezekben az években jelentősen bővült a város határában a paraszti árutermelés, szélesedett az árutermelő parasztréteg. A piacra termelő parasztgazdaságok jövedelme azonban csak kis mértékben emelkedett, az egyre szélesedő állami szabályozás, a központi beavatkozás, a kedvezőtlen árak, a háborús intézkedések, a Jurcsek-féle beszolgáltatási rendszer kedvezőtlen hatása következtében. Sok szegény, a napi megélhetés gondjaival küszködő, főleg bérlő parasztcsalád élt azonban a város nagykiterjedésű határában, tanyavilágában. Őket is a felemelkedés, a polgárosodás vágya fűtötte. Áthatotta őket a magántulajdonosi tudat, hiszen bérelt földjüket a sajátjuknak tekintették, amelyet örökölhettek, és rajta tanyát építettek. Felfogásuk, életszemléletük nem a hagyományos szegényparaszt, hanem az árutermelő, polgárosodó parasztmentalitást tükrözte. Az árutermelését fejlesztő, feltörekvő és polgárosodó, széles szegedi gazdaréteg jellegzetes, dinamikus képviselője volt Nagyiván János. 47
