Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)
Intézménytörténet: mogyoróhéjban Az 1848. április 11-én kihirdetett törvények, amelyek — egyebek mellett — a rendiséget népképviselettel váltották föl, döntő változást hoztak a szabad királyi városok életében, jogállásában is. Évtizedes küzdelmek nyomán az 1848: XXIII. te. révén végre megszületett a városi reform. Az általa — az országgyűlésinél is súlyosabb cenzusok mellett — bevezetett vagyoni és értelmiségi alapú választójog szerint 1848. május közepén Szegeden is megtartották az első tisztújítást és városatya-választást. A megválasztott tisztviselők és testületek — Vadász Manó (1845-ig: Jäger Emánuel) polgármesterrel az élükön — Haynau csapatainak bevonultáig, 1849. augusztus 5-ig helyükön maradtak. Az alkotmány nélküli önkényuralom idején is jobbára helybéliek voltak a Bach- huszárok, sőt az első években Wöber György egykori főbíróval az élen a rendi kor emberei is visszatérhettek, „csak" éppen a rossz emlékű Bonyhády (Perczel) Istvántól elnyert megyefőnöki kinevezés alapján. Az Októberi diplomát követő időszakban, 1860/61-ben — ahogyan a szegediek mondták: a kis alkotmány, a kis forradalom idején — egy szűk esztendőre helyreállt az 1848-i városi törvény hatálya, Osztróvszky József polgármesterrel — polgárnaggyal! — az élén a Város nem csupán önkormányzatát gyakorolta, de dacolt a félig rendi, félig abszolutista alapú kormányzattal; egyebek mellett megtagadta az adókivetésben és -beszedésben való közreműködést. Szegeden a Petrovics István főispáni helytartó nevével fémjelzett provizórium s az átmenet átmenetét jelentő, 1865 szeptemberében, Wöber György királybiztosi kinevezésével kezdődött másfél év nyomán a Város 1867 tavaszán ismét visszatérhetett az 1848-i alapokhoz. Az 1867. áprilisi tisztújítás a Réh János vezette „fehér cé- dulás párt" győzelmét hozta a „zöld cédulás párt", az országos Deák-párt helyi letéteményesei: Osztróvszky József és társai ellenében. Az 1848. évi áprilisi törvények közül a helyhatóságokkal — a megyékkel és a városokkal — kapcsolatosak eleve ideiglenesek voltak. A kiegyezést követő második törvényhozási időszak elodázhatatlan föladata lett a rendi gyökerű helyhatóságok rendszerének tartósabb polgári jellegű rendezése. Ismét föllángolt a harc a centralisták és a municipalisták között. Abban a politikai rendszerben, melyben a pártok a közjogi kérdésekben vallott nézeteik szerint ’67 és '48 körül csoportosultak, a Deák-párti kormány csakis centralista lehetett azzal az ellenzékkel szemben, amely a magyarok lakta törvényhatóságokban — így különösen az Alföldön — egyre inkább a megyei és városi testületekben vélte föllelni érvényesülésének terét. Három alapvető törvényt emelek ki. Az 1869: IV. te. minden szinten elválasztotta egymástól a közigazgatást és a törvénykezést. (Ez utóbbi kifejezés egyébként jogszolgáltatást, egyszerűsítve: bíráskodást jelent; az utóbbi évtizedben elterjedt törvényhozás értelmű használata mélységesen helytelenítendő.) Szeged szabad királyi város 1872-től immáron véglegesen elveszítette saját törvényszékét. A tövénykezés hatásköre alapjában a királyi törvényszékek s más állami fórumok hatáskörébe jutott, ámbár bagatell ügyekben a közigazgatási szervek továbbra is eljárhattak; így pl. a rendőrbíróság (a Tömörkény megörökítette Koczor-bíróság; Koczor János tanácsnokról elnevezve). Az 1870: XLII. te. rendelkezett a köztörvényhatóságok, az 1871: XVIII. 7
