Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)
sági hatásköre is éppúgy, mint gazdasági feladatköre, ez utóbbi természetesen a „közgyűlés határozataihoz képest” (59.§). A tanácstagok köre a tiszti főügyésszel egészült ki. A rendőrfőkapitány azonban a törvény 76. §-a értelmében az általa hozott és a tanácshoz fellebbezett határozatok felülvizsgálatán kívül a város vagyoni ügyeinek eldöntésében sem vehetett részt, bár ez utóbbiakban tanácskozási joga azért megmaradt. A törvény 78. §-ának megfelelően a szervezeti szabályrendelet 230.§-ának új (2) bekezdése kimondta, hogy pénztámoki, ellenőri, könyvelői és számvevői állomásokra nem alkalmazhatók az egyenes ágbeli rokonok, a harmadíziglen oldalági rokonok, a másodíziglen sógorságban lévők, valamint a fogadott szülői-gyermeki viszonyban állók. A törvény 80. §-a nyomán kibővült a 230. § (1) bekezdése is, amennyiben a főispán eddig csupán a levéltárnokot nevezte ki, ezután viszont tőle nyerték élethossziglan való megbízatásukat: a rendőrfőkapitány, a rendőr alkapitányok, a törvényhatósági főorvos, a kerületi orvosok, az állatorvosok, a közgyám, a főszámvevő és az alszámvevő is. A belügyminiszter az 1886:179. közgyűlési határozattal módosított szervezeti szabályrendeletre 14 pontban tett ellenvetést 1886. november 30-án kelt 58.477. számú válaszában, melyet a szervezőbizottság 1887. február 13-án, a közgyűlés pedig 16-án tárgyalt meg, részben egyetértő, részben ellentétes álláspontra helyezkedve. A kérdések rendkívüli szerteágazása miatt ehelyütt egyedül a miniszteri válasz 4. pontját érinthetem, amely a szervezeti szabályzat 70. §-ának ezt a rendelkezését kifogásolta: városi javadalmak árverésekor „a kikiáltási árt rendszerint az évi költségelőirányzat [vonatkozó] tételei képezik. Ha a kikiáltási ár az árverés által eléretik, az árverés eredményét a tanács jogosított helyben hagyni.” A közgyűlés ezt, mivel megfelelt a községi törvény, az 1886: XXII. te. 120. §-a szellemének, a miniszterrel szemben is fenntartandónak vélte. Szerinte olyan gyakorlat behozatala, amely szerint a kikiáltási árat a közgyűlésnek esetről esetre meg kellene állapítani, a megejtett árverés eredményét pedig ugyancsak neki jóváhagyni, szinte lehetetlen, különösen Szegeden, abban a városban, ahol a városhatár 14 négyzetmérföld területű, melyből a város mint tulajdonos egymaga 75.000 hold ingatlannal bír. A közgyűlés e föladatának csak akkor tudna eleget tenni, ha úgyszólván permanenssé válna. Éppen ezért „kénytelen a törvényhatósági bizottság azon meggyőződésének kifejezést adni — hangzott a szokatlan határozat —, hogy midőn a törvényhozás a községi törvény 120. §-ának érvényét a városi törvényhatóságokra kimondta, s az eddigi gyakorlatot megszüntette, nem vetett számot azon bonyodalmakkal és káros következményekkel, melyek e rendelkezésből háramlanak oly városi törvényhatóságokra, melyek több mérföldnyire terjedő határukban lévő ingatlan vagyonuknál és számos javadalmuknál fogva folyton, az évnek úgyszólván minden szakában árveréseket tartanak vagyonuk és javadalmaik bérbeadására [...], melyeknek minél kedvezőbb eredményére sem előzetesen azon intézkedés, hogy a közgyűlés a kikiáltási árak megállapításával foglalkozik, sem utólagosan az, hogy az árverés jóváhagyását rögtönösen össze nem hívható s így nehézkesen mozgó közgyűlés eszközölje — előnyösen nem hathat. Különösen áll ez a tömegesen sokszor ezer és ezer hold számra kiadandó földekre [...], melyek kikiáltási ára igen sok esetben legtöbbször éppen a helyszínén alakuló esélyektől, időjárástól, érdeklődéstől függ, s akkor, ha egy közvetlenül árverést megelőzőleg tartott közgyű35
