Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

XX. Rész. Intézetek, intézmények és üzemek - XXI. Rész. Ügyrend

vei rövid úton bemutatja az iratok átvevőjénél, visszakérve az átvett iratot. Ha az átvevőnek továbbra is szüksége van még az iratokra, az irattár az ügyet további 30 napra nyilvántartásba veszi. Ha az irattár az újabb határidő alatt sem kapta vissza az iratokat, úgy a további teendő megtétele végett jelentést tesz a polgármesternek. 473. § Az iktatókönyvek, valamint a közgyűlési jegyzőkönyvek mutatókönyvét a hiva­talnak valamelyik alkalmazottja betűsoros rendben akként készíti, hogy ugyanazon ügyre vonatkozó iktatószámok ugyanazon mutató névhez írandók, s az utószámokat az iktatókönyvben a megfelelő előszámnál pótlólag be kell vezetni. Az iratok rendben tartására és megőrzésére az irattár szolgál, melyet tűzbiztos és az iktatóhivatallal lehetőleg egybe nyíló helyiségben kell elhelyezni. Az iktató ívek a főjegyző által történt lezárásuk után már az irattár (levéltár) anya­gához tartoznak akkor is, ha a mutatózásokat végző alkalmazott az iktatóhivatalban végzi még munkáját. Az irattárban az iratnyalábokat és az azokhoz tartozó segédkönyveket tizenöt évig kell kezelni. Minden év első negyede folyamán az irattáros a legrégibb évfolyambeli iratnyalá­bokat a hozzá tartozó segédkönyvekkel együtt a levéltárban helyezi el. 474. § Az irattáros teendői: az iktatmányoknak előiratokkal való felszerelése, a vétívek kezelése, s amennyiben külön nyilvántartó nincs, a határidőhöz kötött ügyek nyilván­tartásának vezetése (iratok bemutatás) és az ezzel kapcsolatos teendők elvégzése, az irattárban levő iratok és segédkönyvek megőrzése, kezelése, a segédkönyvek beköt- tetéséről való gondoskodás. A megsérültén beérkezett iratokat irattári elhelyezése előtt meg kell ragasztani úgy, hogy olvashatók maradjanak. Az iktatóhivataltól felszerelés végett jegyzék mellett átvett ügyiratokat a lehetőség szerint még ugyanaz napon fel kell szerelni a vonatkozó előiratokkal és az iktatóhi­vatalnak jegyzékkel visszaadni. A felcsatolt ügyirat helyére azon ügyszámot feltüntető csatoló cédulát kell elhe­lyezni, melyhez a kiemelt ügydarabot felcsatolták. Ha a felszerelés az idő rövidsége vagy egyéb ok miatt ugyanaz nap nem teljesít­hető, az iktatmányt az iktatónak az előadóhoz juttatás végett vissza kell adni. A fel nem szerelt ügyiratra azonban fel kell jegyezni, hogy a keresett előszám milyen ügy­irathoz van már előzőleg felszerelve. Az ilyen ügyiratokat az elintézésre hivatott előadó átvétel és megtekintés nélkül küldi az irattárba felszerelés végett. Csakis szorosan egymáshoz tartozó és egymásba folyó ügyek, illetve ügyiratok csatolhatok össze és szerelhetők egymáshoz, hasonló természetű ügyeket összekap­csolni nem lehet. 295

Next

/
Oldalképek
Tartalom