Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A város társadalomszerkezetének változása
A kommunista párt, a baloldali politikai erők, a szakszervezetek kezdettől fogva felléptek a tőkések, a gyárosok ellen. Néhány gyárost 1945 előtti munkásellenes, antiszociális magatartása miatt még népbíróság elé is állítottak. Több gyárban azonban az újjáépítés időszakában jú viszony, egészséges együttműködés alakult ki a munkások és a tulajdonosok, illetve képviselőik között. A háborús veszteségek, a növekvő pénzromlás okozta nehézségeket, a termelés akadozását, a munkásság nélkülözéseit, az életszínvonal zuhanásából adódó lakossági elégedetlenséget kihasználva a baloldali politika, a kommunista párt az üzemi bizottságokat arra ösztönözte, hogy erőteljesebben lépjenek fel a termelést szabotáló, a kizsákmányoló tőkések ellen. Ezzel az volt a kommunista vezetők célja, hogy előkészítsék a hangulatot az államosítások végrehajtására. 1947 őszén a bankok államosítása azt jelentette, hogy a pénzintézetek tulajdonában lévő üzemeket is államosították, így Szegeden is állami tulajdonba került a lemezgyár, az újszegedi fűrészüzem, az Orion Bőrgyár, a Közúti Vaspálya Rt., a Magyar Kender-, Len- és Jutaipari Rt., a Központi Gáz- és Villamosművek. Az államosítás méretére jellemző, hogy ezekben az üzemekben dolgozott a szegedi ipari munkások mintegy 50%-a. A város üzleti élete, az iparosok tevékenysége 1946 augusztusa, a pénzügyi stabilizáció, a forint bevezetése után vett nagyobb lendületet. 1946 második felétől mind az iparosmühelyek, üzemek, mind a kereskedők igyekeztek kihasználni az infláció megszüntetéséből adódó, kedvező lehetőségeket. Egy-egy üzem, műhely, üzlet már némi nyereséget is elkönyvelhetett 1947-ben. Az újjáépítés bizonyos eredményei, a némi gazdasági élénkülés azt eredményezte a városban és az országban egyaránt, hogy az iparosok és kereskedők száma némileg megközelítette az 1945 előttit. Az országos politika azonban 1947 elejétől fokozatosan korlátokat állított a kisipar növekedése elé. A szegedi ipartestület - más vidékek ipartestületeihez hasonlóan - sorozatosan kifogásolta az iparosokra kivetett magas adókat, a nyersanyag és a készáruk árának számukra kedvezőtlen megállapítását, az Anyag- és Árhivatal korlátozó rendeletéit. 1947 elején - az iparosok tiltakozása ellenére - bevezették a jövedelemtöbblet-adót, majd az egyszeri vagyonadót (vagyondézsmát). Mindez kiváltotta az iparosok elégedetlenségét a kormányzattal, a hivatalos politikával szembeni ellenzéki hangulatát. A kormányzat azért kényszerült ezekre a lépésekre, mert a háborús jóvátételek fizetése, az újjáépítés és a hároméves terv költségeinek fedezésére növelnie kellett bevételeit. 1947 végén, 1948 elején megszaporodtak a helyi sajtóban az iparos és kereskedő vállalkozások elleni támadások. Egyre többször hangzott el politikai gyűlésen is a vád ellenük, hogy árdrágítást követnek el, feketéznek, nagy összegű adóhátralékaik vannak. Az üzemi bizottságok és a vállalkozók közötti viszony is sok helyen elmérgesedett. Ilyen helyzetben került sor 1948 március 25-én a száz munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosítására. Szegeden állami tulajdonba került a Pick Szalámigyár, a Lippai Fűrészüzem, a Délmagyarországi Cipőgyár, a Winter Kefegyár, a 164
