Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)

A város társadalomszerkezetének változása

Kertész Téglagyár és több más üzem is, amelyek egyikében-másikában a munkáslét­szám valószínűleg nem érte el a százat. A vállalkozók elleni gazdasági és politikai hadjárat tovább folytatódott. Nemcsak az ipari magánvállalkozásokban, hanem a kereskedelmi cégeknél is kiéleződtek az ellentétek a tulajdonos és az üzemi bizottság között. A Bruckner Rt-nél - ahol 12 al­kalmazott dolgozott - az idős tulajdonos és az üzemi bizottság közötti viszony annyi­ra elmérgesedett, hogy a cég irányítását a fiatal Bruckner vette át. Rosmann Béla szőrmeüzem-tulajdonos a nyár végén külföldre emigrált, így üzeme állami tulajdon­ba került.225 A kisvállalkozók, kisiparosok, kiskereskedők körében is fokozódott a feketézők, az árdrágítók, a spekulánsok elleni harc. Az ipartestülettel szemben megalakították a baloldali vezetésű Kisiparosok Országos Szövetségének (a KIOSZ-nak) a helyi szer­vezetét, majd a Kereskedelmi és Iparkamara helyébe állami szervként létrehozták a Belkreskedelmi Igazgatóságot, amely már júniusban meghirdette a kereskedelemben az „élősdiek” elleni fellépést. A gazdasági rendőrség több nagykereskedő ellen indított eljárást árdrágítás miatt. Később hentesek kerültek sorra, akik - a rendőrség állítása szerint - „engedély nélkü­li vágást” végeztek. Novemberben a Belkekereskedelmi Igazgatóság vállalatvezetőt rendelt ki a magántulajdonú Bruckner-cég élére, ami gyakorlatilag az államosítás kezdetét jelentette. Mindezek ellenére 1948 végén Szegeden még nem kevés ipari kö­zépvállalkozás, 10 munkásnál többet foglalkoztató üzem, kereskedelmi vállalkozás és több ezer kisiparos és kiskereskedő működött. A kisiparosok közül legtöbben férfi- és nőiszabók (401), fűszerpaprika-kikészítők (307), cipészek, csizmadiák (294), asztalosok (199), építőiparosok (26) voltak, de a szakmák száma is több százra rúgott. Már a korábbi évtizedekben kialakultak a hírne­ves szegedi iparoscsaládok, amelyek új nemzedékei folytatták famíliájuk hagyomá­nyait. A fűszerpaprika-kikészítő szakmában az Ábrahám, Börcsök, Farkas, Hódi, az asztalosiparban a Borbély, Pusztai, a cipőszakmában Bárkányi, Pisztrui, Zsivin, a hentesiparban a Dékány, Keresztes, Nógrádi, Papp családok voltak a legismertebbek, a Pónyai férfiszabók, a Szolcsányi kalaposok, Dennert kelmefestők, a Jójárt kőműve­sek, a Burkus könyvkötők, a Gál nyomdaiparosok, a Csonka sütőiparosok, a Szeles szobafestők is nagy megbecsülésnek örvendtek.226 Az egypártrendszer, a kommunista hatalom kiépülésével, a szocializmus építésé­nek meghirdetésével erőteljesebbé vált a tőkés kizsákmányolás megszüntetésének követelése is. Az árdrágítók, feketézők, spekulánsok elleni harc egyre erőteljesebbé vált a politikában, amelynek során már nemcsak a még meglévő középvállalkozások, hanem a kisvállalkozások ellen is irányult. 1949. január 8-án a Délmagyarország Mi legyen akispolgárokkal? című vezércik­ke Rákosi Mátyás, Farkas Mihály és Szirmai István beszédeire hivatkozva azt állítot­ta, hogy a kispolgárok érdekei szemben állnak a szocializmussal. A közép- és kisvállalkozások megrendszabályozása, korlátozása a gyakorlatban is egyre erőtel­jesebben érvényesült. E vállalkozások a nyersanyagot, az üzletek az áruikat az állami termelő vállalatoktól és az állami nagykereskedelmi cégektől szerezhették be, így 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom