Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A város társadalomszerkezetének változása
Kertész Téglagyár és több más üzem is, amelyek egyikében-másikában a munkáslétszám valószínűleg nem érte el a százat. A vállalkozók elleni gazdasági és politikai hadjárat tovább folytatódott. Nemcsak az ipari magánvállalkozásokban, hanem a kereskedelmi cégeknél is kiéleződtek az ellentétek a tulajdonos és az üzemi bizottság között. A Bruckner Rt-nél - ahol 12 alkalmazott dolgozott - az idős tulajdonos és az üzemi bizottság közötti viszony annyira elmérgesedett, hogy a cég irányítását a fiatal Bruckner vette át. Rosmann Béla szőrmeüzem-tulajdonos a nyár végén külföldre emigrált, így üzeme állami tulajdonba került.225 A kisvállalkozók, kisiparosok, kiskereskedők körében is fokozódott a feketézők, az árdrágítók, a spekulánsok elleni harc. Az ipartestülettel szemben megalakították a baloldali vezetésű Kisiparosok Országos Szövetségének (a KIOSZ-nak) a helyi szervezetét, majd a Kereskedelmi és Iparkamara helyébe állami szervként létrehozták a Belkreskedelmi Igazgatóságot, amely már júniusban meghirdette a kereskedelemben az „élősdiek” elleni fellépést. A gazdasági rendőrség több nagykereskedő ellen indított eljárást árdrágítás miatt. Később hentesek kerültek sorra, akik - a rendőrség állítása szerint - „engedély nélküli vágást” végeztek. Novemberben a Belkekereskedelmi Igazgatóság vállalatvezetőt rendelt ki a magántulajdonú Bruckner-cég élére, ami gyakorlatilag az államosítás kezdetét jelentette. Mindezek ellenére 1948 végén Szegeden még nem kevés ipari középvállalkozás, 10 munkásnál többet foglalkoztató üzem, kereskedelmi vállalkozás és több ezer kisiparos és kiskereskedő működött. A kisiparosok közül legtöbben férfi- és nőiszabók (401), fűszerpaprika-kikészítők (307), cipészek, csizmadiák (294), asztalosok (199), építőiparosok (26) voltak, de a szakmák száma is több százra rúgott. Már a korábbi évtizedekben kialakultak a hírneves szegedi iparoscsaládok, amelyek új nemzedékei folytatták famíliájuk hagyományait. A fűszerpaprika-kikészítő szakmában az Ábrahám, Börcsök, Farkas, Hódi, az asztalosiparban a Borbély, Pusztai, a cipőszakmában Bárkányi, Pisztrui, Zsivin, a hentesiparban a Dékány, Keresztes, Nógrádi, Papp családok voltak a legismertebbek, a Pónyai férfiszabók, a Szolcsányi kalaposok, Dennert kelmefestők, a Jójárt kőművesek, a Burkus könyvkötők, a Gál nyomdaiparosok, a Csonka sütőiparosok, a Szeles szobafestők is nagy megbecsülésnek örvendtek.226 Az egypártrendszer, a kommunista hatalom kiépülésével, a szocializmus építésének meghirdetésével erőteljesebbé vált a tőkés kizsákmányolás megszüntetésének követelése is. Az árdrágítók, feketézők, spekulánsok elleni harc egyre erőteljesebbé vált a politikában, amelynek során már nemcsak a még meglévő középvállalkozások, hanem a kisvállalkozások ellen is irányult. 1949. január 8-án a Délmagyarország Mi legyen akispolgárokkal? című vezércikke Rákosi Mátyás, Farkas Mihály és Szirmai István beszédeire hivatkozva azt állította, hogy a kispolgárok érdekei szemben állnak a szocializmussal. A közép- és kisvállalkozások megrendszabályozása, korlátozása a gyakorlatban is egyre erőteljesebben érvényesült. E vállalkozások a nyersanyagot, az üzletek az áruikat az állami termelő vállalatoktól és az állami nagykereskedelmi cégektől szerezhették be, így 165