Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Polgári ellenzéki pártok jelentkezése
síthatja magát. Egyben kérjük a sértegető nevének közlését, hogy pártunk ellene az eljárást megindíthassa. Sürgős vizsgálatot kérünk.” Normális, demokratikus viszonyok között ilyen eset nem történhetett volna meg. Vagy ha mégis, akkor az illető személyre és pártjára súlyos következményekkel járt volna. Az eset jól jellemzi az akkori körülményeket, a helyi kommunisták agresszivitását. Az elhangzott kijelentések különben előre vetítették a következő napon történő eseményeket. Március 20-án, csütörtökön újabb tüntető diákcsoportok jelentek meg az utcákon, a Széchenyi téren, s újra a Dóm térre igyekeztek. Délelőtt fél tíz körül a városban leállt a gáz- és villanyszolgáltatás, leálltak a villamosok, megállt a munka az üzemekben. A gyárakból munkások csoportjai teherautókon és gyalogosan futólépésben közeledtek a diáktüntetés helyszínére, a Dóm tér irányába, hogy ellentüntetést tartsanak. A kisgazdapárti lap tudósítása szerint „az egész város dermedten várakozott, hogy mi lesz?” Szeged ostromlott városra kezdett hasonlítani. A munkáscsoportokban minden bizonnyal civil-, ill. munkásruhába öltözött ávósok is voltak. Ütlegelni kezdték a diákokat, akik a Fogadalmi templomba menekültek, s a templom kapuit bezárták. Az egyenruhás rendőrök távolabbról figyelték az eseményeket, majd a Dóm térne vonultak. Az egység parancsnoka a püspöki hivatal vezetőjéhez fordult és szabad elvonulást ígért a diákoknak. A templomból kijövő diákokkal szemben a munkások azonban újra erőszakosan léptek fel. A fiatal tanulók között egyetemisták is voltak, akik igyekeztek szembeszállni a munkásokkal, így verekedés alakult ki közöttük. A fiatalabb diákok a Tisza-part felé menekültek, a verekedés a Dóm tér környékén is folytatódott. A lapok tudósításai szerint az egyetemisták megverték Albert Józsefet, a Délmagyarország fiatal újságíróját, aki a honvédkerületi parancsnokság (Tisza Lajos krt.) épületébe menekült, ahol bekötözték sebeit. A Szegedi Kis Újság tudósítója még aznap a mentőszolgálattól, a kórházaktól, klinikáktól szerette volna megtudni, hogy hányán sérültek meg a véres tüntetés során. Erről azonban az intézmények nem tudtak felvilágosítást adni vagy megtiltották nekik. Felkereste a rendőrségen Drégely József rendőrezredest, az ávó vezetőjét, aki határozottan tagadta, hogy a rendőrség bántalmazta volna a diákokat. Az újságíró az őrizetbe vett diákokkal is beszélhetett, akik azt állították, hogy nem bántalmazták őket. A délelőtti tüntetés befejezésekor munkásküldöttség jelent meg a helyszínen, amelynek Drégely József megköszönte az ellentüntetés megszervezését. A küldöttség ezután a tankerületi főigazgatót kereste fel, akitől szigorú vizsgálatot, felelős- ségrevonást követelt. Egy másik munkáscsoport a Tisza Szállóhoz vonult, amelyben a szabadságpárt helyiségei voltak. Letépték a párt névtábláját és plakátjait. A csoporttal érkezett nyomozók átkutatták a helyiségeket. Délután az egyetem Ady téri épületében az egyetemisták gyűlést tartottak, mert a délelőtti diáktüntetés szétverése miatt nagy volt körükben a felháborodás. A rendőri megfigyelőket az egyetemi autonómiára hivatkozással távozásra szólitották fel, akik cl is hagyták a gyűlést. A résztvevők elhatározták, hogy újabb felvonulást tartanak. Ezután az 5-600 főnyi egyetemista csoport a rendőrség épülete elé vonult. Felvonulásuk 110
