Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Polgári ellenzéki pártok jelentkezése
A helyi kommunista vezetők először örültek annak, hogy a szabadságpárt tömegeket hódít el a kisgazdapárttól. Később azonban kezdték felismerni, hogy a szabadságpárti térhódítás a baloldal számára is súlyos veszélyt rejt magában. A február közepén tartott III. nagyszegedi kommunista pártértekezleten azonban Apró Antal, a központi vezetőség képviselője politikai beszámolójában a kisgazdapárti reakció elleni harc általános feladatait taglalta.125 Az újra esedékessé váló ipartestületi választások előtt mind a munkáspártok, mind a kisgazdapárt fontosnak tartotta az iparosság gondjaival való foglalkozást. Egymást érték a pártok által szervezett iparosgyűlések, tanácskozások. E réteg hangulatát azonban erősen rontotta az, hogy a kommunisták által a tőkésosztály ellen hirdetett harc jegyében tervbe vették a progresszív vagyonadó és a jövedelemtöbblet-adó (vagyondézsma) bevezetését, amely nemcsak a tőkéseket, hanem a kisiparosokat is sújtotta. A szabadságpárt politikai befolyásának gyors növekedését bizonyította, hogy a kisiparosok között tagjaik és támogatóik külön pártonkívülinek nevezett listával kívántak indulni az ipartestületi választáson. A kialakult helyzet a koalíciós pártok együttműködését kívánta volna. A kommunisták azonban a köztársaságcllenes összeesküvés kapcsán tovább támadták a kisgazdapárti vezetőket. Shvoy Kálmánt a „szegedi Kovács Bélának” nevezték. (Kovács Béla a kisgazdapárt korábbi országos főtitkára volt, akit belekevertek az összeesküvésbe.) így az ipartestületi választáson a kisgazdapártiak külön listával vettek részt. A március 2-án tartott választáson a szabadságpárti lista 770, a kisgazdapárti 581, a munkáspárti közös lista pedig mindössze 473 szavazatot kapott. A szabadságpárt tehát jelentős többségre tett szert a választáson. A baloldali pártok tiltakozása miatt március 9-én megismételték a választást, amelyen a pártonkívülinek nevezett, de a szabadságpárt által támogatott listára még többen, 921-en szavaztak, a koalíciós listára pedig csak 388-an. Ez mindenképpen a szabadságpárt népszerűségének gyors növekedését bizonyította.126. A kommunista párt nagyszegedi bizottságának március 13-i jelentése1"' a következőket állapította meg a szabadságpárt térhódításáról: „A Szabadság Párt erősen ráfeküdt Szegedre. Nagy propagandával dolgozik. Gyűléseiken nagyszámú hallgatóság vesz részt. A hallgatók között Bélistások, nyugatosok mellett a munkások is szerepelnek. A mi szervezeteinkben a Szabadság Párt munkája eddig nem látszik, de tartani lehet attól, hogy demagógiájuk az öntudatlanabb munkásrétegek felé hatással lesz. Nagy erővel folytatjuk tagságunk politikai nevelését. Tizenharmadikán össz- aktíva lesz, ahol elsősorban politikai kérdésekkel, s így a Szabadság Párt munkájával is foglalkozunk. Rá akarjuk bírni a Független Kisgazda Pártot, hogy a Szabadság Párt ellen vegye fel a harcot.” Ugyanakkor a kommunisták továbbra is feltételeket támasztottak a kisgazdapárttal való együttműködés elé: „A Független Kisgazda Párt szegedi és Szeged környéki szervezetei komoly válságban vannak. Az ipartestületi választások azt bizonyítják, hogy Szegeden a többségi pártból kisebbségi párt lett. A jobboldali tömegek a jelek szerint teljesen leszakadtak és a Sulyok-párthoz csatlakoztak. A Független Kisgazda Párt demokratikusnak nevezehető szárnya mind a mai napig azzal próbálkozott, hogy a leszakadni készülő jobboldali tömegeket benntartsa a pártban. Ez azonban nem sikerült. A 105
