Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői
kóhelyi céloknak és teendőknek az ismertetését, a tanácsi döntések előkészítését és az elképzelések megvitatását, a polgárok véleményének szervezett megismerését és a közösségi feladatok megvalósításába történő bevonásukat. A lakóterületi központokat a tanács városrészenként, általában több tanácstagi választókerületre kiterjedően hozta létre, arra törekedve, hogy egy adott központ területén a lakóhelyi körülmények (beépítési mód, szolgáltatásokkal ellátottság, intézményhálózat, stb.) általában azonosak vagy hasonló jellegűek legyenek. A központokban működtek a lakóterületi bizottságok, ezek tagjai voltak az adott területen megválasztott tanácstagok, egyes társadalmi szervek képviselői, a lakóbizottságok aktívái és a területen tevékenykedő gazdasági vagy más szervek kijelölt munkatársai. A lakóterületi bizottság legalább hét és legfeljebb 35 tagból állt, a létszámát maga állapította meg, de a bizottságban a nem tanácstagok száma a tanácstagok számának kétszeresét nem haladhatta meg. A bizottság vezetője az elnök volt, akit a tanácstagok közül a tanács bízott meg. A tanácsrendelet részletesen felsorolta a lakóterületi bizottság feladatait is, ezek általában a területpolitikai rendszer kialakításával kapcsolatos célkitűzéseket szolgálták. Voltak olyan, a lakóterület szempontjából meghatározó fontosságú ügyek, melyeket csak a bizottság állásfoglalásával együtt lehetett a tanács testületé elé terjeszteni. A bizottságot az elnök szükség szerint hívta össze, de kialakult olyan gyakorlat is, hogy az ülések idejét és programját előzetesen elfogadott munkaterv határozta meg. A tanács a lakóterületen jelentkező, általában kisebb költségekkel járó feladatok (egyszerűbb fenntartási, javítási munkák: út-, járdajavítás, csapadékvíz-elvezetés, köz- világítás korszerűsítése, parkok, játszóterek gondozása, fásítás, stb.) elvégzésére — esetleg a lakók társadalmi munkáját is figyelembe véve — az éves költségvetés elfogadásakor megállapított összegű Lakóterületi Alapot hozott létre. Az Alapot az egyik tisztségviselőből (ez rendszerint a gazdasági ügyeket felügyelő elnökhelyettes volt), valamint a lakóterületi bizottságok elnökeiből álló szakbizottság kezelte, s rangsorolás után döntött az Alapba tartozó pénzeszközök odaítéléséről. A tanácsi szervezet érintett vezetői szakértőként segítették munkáját. Az elvégeztethető munkálatok iránti igények felmérése egész évben folyt, a szakbizottság végezte rangsorolásukat. A tanácsrendelet az ügy jellege, természete szerint érintett tanácsi szervet tette felelőssé a munka megrendeléséért, az időközi ellenőrzésért, az átvételért és az ellenérték kifizetéséért. A kiegészítő társadalmi munka megszervezése a választókerület tanácstagjának feladatát képezte. A szabályozás kiterjedt az Alapból nyert pénzekkel való gazdálkodás ellenőrzésére és a felhasználásról történő beszámolásra is. A lakóterületi munkáról szóló tanácsrendelet önálló fejezetben rendelkezett a polgárok lakóterületi tájékoztatásáról, valamint a lakossági viták szervezéséről, meghatározta a tájékoztatás leggyakoribb témáit (tanácsi programok, tervek, fejlesztési és ellátási célkitűzések, tanácsrendelet-tervezetek, közérdeklődésre számot tartó országos vagy helyi döntések, intézkedések, a városrészben jelentkező és közösségi összefogást igénylő teendők). A rendelet részletes előírásokat tartalmazott a lakossági viták előkészítéséről, lebonyolításáról, a kialakult állásfoglalások rögzítéséről és a döntésre jogosultakhoz továbbításról. Esetenként nemcsak javaslattételre volt jogosult a lakóterületi szerv, hanem — ha ezt jogszabály vagy a tanács lehetővé tette, esetleg előírta — adott 90
