Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
Ajánlom magam. Rendhagyó huszadik századi curriculum vitae egy lokálpatrióta szegedi köztisztviselőtől
egyik emlékezetes élménye is erre az időre esik. Elkészült a Hősök-kapuja és a vele összeépült tanítói internátus. Az avató ünnepségen 1937 tavaszán feleségével együtt részt vett az ország első közjogi méltósága, Horthy Miklós kormányzó is. Az intemá- tus bejáratánál mi kis elemista nebulók álltunk sorfalat. így adódott, hogy a kormányzó úr kezet fogott velem és néhány kérdést intézett hozzám. Azután a piarista gimnázium tanulója lettem. Ez az iskola közismerten a legjobb oktató-nevelő intézetek közé tartozott nemcsak Szegeden, de országosan is. Tanulói közül az élet minden területére jól felkészült fiatalokat bocsátott ki, akik legtöbbje az általuk választott életpályán mind emberi tulajdonságaik alapján, mind szakmai felkészültség tekintetében megállták helyüket. Sokan — felsorolásuk még példálózóan is lehetetlen — kimagasló teljesítményünk révén a magyar társadalom közismert szereplőivé váltak. Kivételesen azért jelzem, hogy annak idején Paskai László mai bíboros érsek egy osztállyal járt előttem. Elemi iskolásként, majd gimnazistaként ünnepélyeken, egyéb alkalmakkor tanítói vagy tanári kiválasztás, megbízás alapján verset mondtam, rendezvényeken szavaltam, sőt búcsúztattam az életből korán örökre távozott kis társunkat. Gimnáziumi éveimet ugyan megszakította a háború, de az akkori események, a szinte gyerekként megélt katonáskodás, a front és a hadifogság talán a szükségesnél korábban és a megszokottól eltérő módon gazdagított életismerettel. Sorsom mégis szerencsésen alakult, hiszen a hadifogság hónapjai után fiatalkorúként haza kerültem és évvesztés nélkül befejezhettem gimnáziumi tanulmányaimat. Éppen ötvenöt éve érettségiztem. A háború utáni esztendők minden szempontból közismerten nehéz körülmények között teltek. Szüleim ösztönzésére és áldozatkészsége folytán mégis egyetemre jelentkeztem. A jogászi pályát választottam, 1946 szeptemberében lettem egyetemi polgár. Sorsom kedvezően alakult, hiszen már a második tanév végén állást kaptam a Városházán úgy, hogy köteleztek a jogi diploma megszerzésére. Az akkori szóhasználat szerint „mezei jogászaként folytattam tanulmányaimat, ami azt jelentette, hogy a megszabott időben vizsgáznunk kellett, de az előadások látogatása nem volt kötelező. Ezért található meg egyetemi indexemben jeles professzoraimé között Bibó István aláírása is, jóllehet egyetlen előadását sem hallgattam. Gimnáziumi éveim idején, majd még néhány esztendőn át rendszeresen sportoltam, ennek révén a testmozgás fizikai előnyei mellett sok jó ismerőst, barátot szereztem. Említést érdemlő sportsikerem nem volt, legfeljebb azzal dicsekedhetek, hogy egy alkalommal a szegedi ifjúsági labdarúgó válogatott csapatban a nemzetközi hírűvé lett Sándor Csikarral játszhattam együtt. A negyvenes évek második felében az egyetemi sportegyesület vezetőségében is részt vettem, mint jegyző, a tanárelnök pedig az a Straub F. Brúnó — akkor még fiatalnak számító — egyetemi professzor volt, aki évtizedekkel később az Elnöki Tanács elnökeként államfői funkciót látott el, utóbb Szeged díszpolgárává választották. 1948 júniusától a szegedi polgármesteri hivatal segédfogalmazójaként különböző munkakörökben tevékenykedtem, megismertem a gyakorlati közigazgatási munka több területét. A tanácsrendszer 1950-ik évi bevezetése után mint tanácsi munkatárs dolgoztam tovább és egy évvel később megszereztem a jogi diplomát. Egyidejűleg titkársági munkahelyre kerültem. 8
