Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői

datlanságával foglalkoztak a felszólalók. A belvárosban a legtöbb kritikát a köztisztaság hiánya, a parkok gondozásának elhanyagolása és a házkezelési szolgáltatás alacsony színvonala váltotta ki, időszakonként pedig a nem megfelelő áruellátás. Utak, járdák építése vagy javítása, csatornázás, gázellátás, közvilágítás ugyancsak gyakori témája volt a választópolgári észrevételeknek.

Érdekes nézet is kialakult a beszámolókon való részvétellel és aktivitással kapcsolatban. Az értékelések szerint csökkent a beszámolók iránti érdeklődés, ha éveken keresztül sem sikerült megnyugtató megoldást találni egy-egy körzet lakóinak fontos gondjára. De ha a területen élők számára végre orvosolni tudtak valamilyen jelentősebb problémát, ez is negatívan befolyásolta a választói részvételt. Hiszen ezért az eredményért emeltek szót, ami végül kedvezően alakult számukra, s a továbbiakban nem tartották fontosnak a tanácstag tájékoztatóit.

Említést érdemel, hogy az utolsó, az 1989. évi beszámolókon Algyőn, Kiskundo- rozsmán, Szőregen és Tápén a tanácstagok ismertették, hogy képviselőik a szegedi tanácsi vezetőkkel megbeszélést folytattak a városrész státusát érintő kérdésekről. Ezeken ugyanis megvitatták a várostól elszakadás jogi és gyakorlati lehetőségeit. A hozzászólók többsége nem támogatta az önálló községgé (vissza) alakulást, de a tanácsot megillető anyagi eszközök elosztásánál nagyobb beleszólást igényeltek és lakóterületi bizottságuk részére több pénz biztosítását kérték. (A harmadik önkormányzati ciklus kezdetére Algyő végül mégis visszaszerezte önálló községi jogállását és 1998-ban kivált Szegedből. Ehhez a legfőbb adottságok itt jelentkeztek, hiszen ez a település lényegében nem épült össze Szegeddel, mint ahogyan az a többi városhoz csatolt község esetében fennállt. Igazolni látszik ezt az a körülmény is, hogy az 1991. évi tápéi népszavazás a várossal való további együttélésről döntött.)

Bár a tanácsi ciklusok idején a beszámolók a tanácstag és választói közti rendszeres kapcsolat legáltalánosabb formái voltak, mégis észlelni lehetett, hogy a tanácstagok egy része nem tudta megfelelően hasznosítani a választópolgárok indítványait. Ezek a képviselők a kérések, javaslatok megoldását maguk hatékonyan nem segítették elő, azt a hivatali, vállalati, intézményi szervek kizárólagos feladatának tekintették. Ez az általános megállapítás természetesen a tanácstagok kisebb részére nem vonatkozott.

8.) A harmadik tanácstörvény hatályba lépését követően Szegeden a tanácsi munkában egyre erőteljesebben jelentkezett az a követelmény, hogy a tanács szervei szervezett formában ismerjék meg a lakosság igényeit a városfejlesztés és a városüzemeltetés területén adódó teendők tekintetében. Ez egyrészt a tanácsi tevékenységnek a választópolgárok részéről történő ellenőrzése révén valósulhatott meg, másrészt arra is kiterjedt, hogy a városlakó, mint választópolgár maga is kezdeményező szerepet vállaljon a tanácsi feladatok meghatározásában és személyesen is működjék közre azok végrehajtásában. E célkitűzés megvalósítása feltételezte, hogy a lakosság tájékoztatást kapjon nemcsak a központi szervek részéről a tanácsok számára megállapított teendőkről, hanem a város vagy egyes lakókörzetek lakosaival meg kellett ismertetni a helyi szervek programjait, elképzeléseit, terveit is. A tájékoztatás feltételezte a célkitűzések realitásának és megvalósításuk módjának, a lakók részvétele terjedelmének és formájának kialakítását, esetleges kritikáját, a hibásnak vélt döntések elvetésének lehetőségeit és indokait.

87