Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői
tópolgár a lakásán, esetleg munkahelyén felkeresi őt, ez azonban nem volt tipikus, vagy rendszeres. A kötelező tanácstagi beszámolás intézményét a jogalkotó lényegileg a választói akarat megnyilvánulásaként és a képviselő tevékenységének ellenőrzéseként vette számításba. A gyakorlatban azonban ez az elvi megfontolás nem tudatosult, csupán a képviselő és az őt megbízó választók közötti kapcsolattartás egyik eszközeként jelentkezett, ami természetesen hasznos tartalmat is hordozott. A szegedi tanácsi tisztségviselők — a hivatali szervezetben a titkárság szervező munkájára támaszkodva — figyelemmel kísérték az évenkénti tanácstagi beszámolókat. A társadalmi szervezetekkel, elsődlegesen a Népfront-bizottságokkal együttműködve, a lakó- és utcabizottságok mozgósításával és a lakosság ellátásában különösen érdekelt tanácsi vállalatok és intézmények bevonásával irányították a tanácstagok évenkénti beszámolását. A beszámolás a tanácsi szervezet, vagyis a testületek és a szakigazgatási szervek tevékenységére is kiterjedt, a tanácstagok pedig főként a választókerületükben végzett munkájukról adtak számot. A beszámolókat az 1980-as évtől kezdődően, a két utolsó ötéves tanácsi ciklus időszakában tavasszal (február, március, április hónapban) tartották. Igaz, nem mindig szerencsésen választva meg azok időpontját, mert esetenként más rendezvényekkel azonos időben kerültek megrendezésre, ami a látogatottságot és a tanácskozás aktivitását, eredményességét egyaránt hátrányosan befolyásolta. A tanácstagi beszámolók évenkénti jellemző adatait a tanulmány táblázatai tartalmazzák. Ezekből bizonyos tendenciák, jellemző adottságok megállapíthatók ugyan, de a számszerűségeken túlmutató elemzést mégis nélkülözhetetlennek tartok. Jelzem, hogy a tanácstagok általános választásának évében érthetően nem voltak beszámolók, hiszen a választók a jelölőgyűléseken értékelni tudták mind a tanácsi testületek és szerveik, mind pedig a tanácstagok elmúlt időszak alatt végzett tevékenységét. A tanácstagi beszámolókról a tisztségviselők rendszeresen tájékoztatták a testületeket, főként a végrehajtó bizottságot és a tapasztalatokat a társadalmi-politikai szervek rendelkezésére is bocsátották. Ezek a jelentések nemcsak egy későbbi összegezést tettek lehetővé, hanem alapul szolgáltak a szükségesnek látszó intézkedések megtételére is. A mostani elemzésem is az ezekben szereplő megállapításokon alapszik. A táblázatokból megállapítható, hogy a tanácstagok döntő többsége beszámolási kötelezettségének évről évre eleget tett. Ha elmaradt esetleg egyik-másik tanácstag részéről, annak komoly oka (például huzamos betegség, távoliét) volt. Ez alól az 1989. év számít kivételnek, amikor a tanácsrendszer megszűnésének egyéb területeken is mutatkoztak már jelei. Ekkor év közben korábban nem tapasztalt számban mondtak le tanácstagok mandátumukról. Helyettük nem mindig volt behívható póttag, ha pedig mégis sikerült a megüresedett helyet betölteni, a testület új tagja nem vállalkozott beszámolásra, hiszen ehhez hiányzott saját munkája. Ezek a körülmények abban is megmutatkoztak, hogy többen őszre halasztották beszámolójuk megtartását, másrészt addig soha nem tapasztalt mértékben tartottak összevont, együttes beszámolót. A beszámolókon megjelent választók létszáma és a számított átlaguk 1975-től az 1980. évi választásig terjedő időszakban — sajátos módon — évről évre növekedett. Ugyanezt a tendenciát mutatja a gyűlések aktivitása (felszólalók, javaslatok száma) is. 85
