Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Szeged és a városkörnyék igazgatási kapcsolata a huszadik évszázad második felében
A Tápén szervezett 4 falugyűlés 34 fölszólalója ugyancsak indokoltnak tartotta a Szegeddel egyesítést. Itt is elhangzottak fejlesztési elvárások. Példaként említhető az új lakótelep közművesítése (villany, víz, út, járda), általában a kommunális ellátás javítása, a vízellátás zavarának megszüntetése, a belterületi utak karbantartása, a földgázprogram megvalósítása került szóba. Kérték a településen a szeméttárolás megoldását, a szolgáltató ipar fokozott fejlesztését. Nagyobb mérvű anyagi támogatás lenne szükséges a művelődési otthonnak és könyvtárnak, általában a közművelődés színvonalának emeléséhez. A községi jogállású Gyálaréten egy falugyűlést szerveztek, ezen 19 volt a fölszólalók száma. A Szegedhez csatlakozással — a följegyzés szerint — „szinte mindenki egyetértett”. Jövőbeli igények természetesen itt is megfogalmazódtak. így például kérték a kereskedelmi ellátás és a szolgáltatások jövőbeni javítását, a vízhálózat kiépítését, a tömegközlekedés (nyilván az autóbusz-járatok) zsúfoltságának megszüntetését. Szorgalmazták a korszerűtlen iskola, valamint az óvoda bővítését, sportpálya és öltöző építését. Azt is indokoltnak tartották, hogy az igazgatási ügyeket az egyesülést követően is helyben intézzék. A megyei operatív bizottság 1972. november 24-én tartotta záró ülését. A bizottság elnöke 1972. december 8-án (Adm. 49/1972. szám) tájékoztatót küldött az érintettek részére az egyesítés előkészítése társadalmi és tanácsi föladatainak végrehajtásáról. Megítélése szerint a munka során olyan légkör alakult ki, mely társadalmi üggyé emelte az egyesítést. A különböző rendezvényeken (falugyűlés, taggyűlés, aktívaülés, pártvezetőségi ülés, tanács- és végrehajtó bizottsági ülés) összesen 4.515 fő jelent meg és 563-an szólaltak föl. Az arány érthetően a falugyűléseken volt a legmagasabb (3.130 résztvevő, 172 hozzászóló). Az egyesítés tervét a legtöbben támogatták, de ezzel ösz- szefüggésben igényeket is megfogalmaztak. Ilyenek: a világítás, a víz és a gáz díja a szegediével legyen azonos; a községeket vonják be a telefonhálózatba; egységes legyen az adók és a községfejlesztési hozzájárulás mértéke; az autóbusz- és villamosjáratok célszerűbb szervezése, új taxihatárok megállapítása; hús-, kenyér- és tejellátás megoldása az egyesítendő községekben. Az összeállítás a hatósági föladatok, az igazgatási szervezet, az egészségügyi ellátás, a középtávú terv további időszakában történő végrehajtására és egyéb kérdések megoldására is figyelmeztet. A szegedi városi tanács testületé 1972. szeptember 28-ai ülésén kapott tájékoztatást a város és a környező községek egyesítéséről. A tanácselnök-helyettes szóbeli előterjesztésében utalt arra, hogy különböző tanácsi fórumokon már korábban is szerepelt ez a kérdés, amit a közelmúltban a megyei párt- és tanácsszervek is napirendre tűztek, s az ügyben augusztusban megyei párthatározat, vagyis politikai döntés született. Jelezte, hogy az érintett községek tanácsai már jóváhagyták a várossal történő egyesülést, most ugyanez a célja a téma városi megtárgyalásának. Ismertetőjében hivatkozott arra, hogy világméretű urbanizációs folyamat zajlik, s hazánkban is jelentős a lakosságnak a városokba áramlása igényeik magasabb szintű kielégítésétől indíttatva. Szeged az ország település-hálózatában kiemelt felsőfokú központ szerepkörét kapta, s mint ilyen, Dél-Magyarországon Budapest ellenpólusa. A város tíz esztendős dinamikus fejlődése kihatott a környező községek életére is. Bár 253
