Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Helyi rendeletalkotás Szegeden a Tanácsrendszer idején

a sertéstartással kapcsolatosan eljáró hatóságokat, előírásokat adott a műszaki és egészségügyi követelményekre is. Ahol számbeli korlátozást írt elő a rendelet, ott évi négy alkalommal helyszínen kellett meggyőződni az előírások betartásáról és azok megszegését be kellett jelenteni.

Az ebtartásról a tanács első alkalommal a 4/1973. számú rendeletében intézkedett önálló helyi jogszabályi formában, hiszen korábban az állattartásról szóló tanácsrendeletek részeként jelentkeztek ezek az előírások. Az önálló szabályozást nemcsak a városban tartott kutyák számának növekedése indokolta, hanem az is, hogy a Szegeddel közigazgatásilag egyesült korábbi öt község területére is irányadó szabályokat akart adni a jogalkotó.

A tanácsrendelet az ebtartásra bejelentési kötelezettséget írt elő, amit főként az akkor még bevételi forrást jelentő ebadó indokolt. A veszettség elleni kötelező évenkénti védőoltásnál az ebadó befizetését igazolni kellett. A tartási szabályok közül lényegesnek minősíthetők azok, melyek a pórázon vezetésre, szájkosár alkalmazására és a szabadon futtatásra vonatkoztak. A rendelet külön felsorolta azokat a létesítményeket, ahová kutyát nem volt szabad beengedni vagy bevinni.

A jogalkotó a többlakásos házakban történő ebtartásra is adott szabályozást, fő szabályként lakásonként egy kutya tartását tette lehetővé a tartás feltételeinek függvényében. Több előírás a tartás miatti viták elintézésére vonatkozott. A rendeletben állatvédelmi igények is érvényesültek. A jogalkotó tiltotta az állatok kínzását vagy elhagyását, a rendelkezések szerint a gyepmesteri telep a felajánlott ebet köteles volt átvenni. A rendeletnek az egészségügyi követelményekről szóló részében az ebtulajdonos kötelességeit részletezte a tanács, s rendelkezések voltak találhatók arra az esetre, ha eb embert mart. A tartási szabályok megsértését szabálysértéssé tette a rendelet, s intézkedett az elkobzás eseteiről is.

Egy 1976. évi módosítás után a 6/1982. számú tanácsrendelet szabályozta újból az ebek tartását. Ebben és 1983. évi módosításában az előzőekben ismertetett előírások pontosítása, a gyakorlatban tapasztaltak hasznosítására törekvés jelentkezett lényeges új elemek nélkül. Az önkormányzati szabályozás újból az állattartás egységes rendezési körébe vonta az ebekre vonatkozó kérdéseket is.

Végül szólunk az állati hullák megsemmisítéséről intézkedő 5/1958. számú tanácsrendeletről. Ez részletesen kitért az állattartók bejelentési és megőrzési kötelességére, az állatorvosok és a gyepmesteri telepet üzemeltető vállalat feladataira. A helyi rendelet mintegy tíz éven át volt irányadó, hatályon kívül helyezésére a kérdés országos jogszabállyal történt rendezése miatt került sor.

13./ A harmadik tanácstörvény a tanácsokat nemcsak népképviseleti szerveknek tekintette, hanem egyúttal önkormányzati jellegüket is deklarálta. Természetesen a tanácsrendszer körülményei között nem a korábbi polgári önkormányzatok felélesztését jelentette a jogakotónak ez a megállapítása, hanem azt, hogy a tanácsok feladatainak meghatározásában, szervezetük kiépítésében és tevékenységük ellátása során olyan elemek is érvényesültek, melyek az önkormányzatok sajátjaként foghatók fel. Úgy véljük, a jelen feldolgozás kereteit messze meghaladja annak taglalása, hogy a tanácsok, mint népképviseleti és államigazgatási szervek a tanácsrendszer utolsó két évti164