Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
I. Példák a múltból
Elsőként az önkormányzati jogosultság egyes elemeit célszerű vizsgálnunk. A Törvény meghatározása szerint e körbe tartozik, hogy a törvényhatóság saját bel- ügyeiben önállóan intézkedik és határoz, tisztviselőit választja, az önkormányzat és a közigazgatás költségeit megállapítja, fedezetükről gondoskodik, közvetlenül érintkezik a kormánnyal. A Törvény a saját ügyek meghatározására további előírásokat is ad. Ezek közül különösen a gazdálkodással és az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési joggal kapcsolatos kérdéseket kell kiemelnünk. A törvényhatósági jogú városok az úgynevezett közvetett államadókra is vethettek ki községi pótadót; illetéket, helypénzt és vámokat szedhettek, sőt — bizonyos megszorítások mellett — új adókat is megállapíthattak. Külön rendelkezéseket tartalmaz a Törvény a törvényhatóságok költségvetésére és zárszámadására, ingatlanvagyon szerzésére és elidegenítésére, kölcsönök igénybevételére, terhes szerződések kötésére vagy megszüntetésére, közművek létesítésére, stb. Sajátos előírásokat ad a Törvény a szabályrendelet-alkotás, az önkormányzati jogok egyik jelentős eleme terén. A törvényhatóság szabályrendeletet csak önkormányzati hatáskörének korlátái között alkothat. Ezek törvénnyel és a kormány rendeletéivel nem ellenkezhetnek, s nem sérthetik a községek törvényes önkormányzati jogait. Szeged az 1930-as években egyike az ország tíz törvényhatósági jogú városának. Területe ekkor 141 786 kát. hold, illetve 816 km2, népessége alig haladta meg a 135 ezer főt. A belső városrész mellett jelentős, a több mint 45,5 ezer kát. hold kiterjedésű Felsőtanya, valamint a 80,6 ezer kát. holdnyi területű Alsótanya. Az előbbinek alig valamivel több mint 13 ezer, Alsótanyának pedig közel 32,5 ezer fő a lakosa ebben az időben. Fő mondandónk szempontjából itt egy kitérésre kényszerülünk. Szegednek ezeken a tanyai részein ugyanis már 1886-ban egy-egy közigazgatási kirendeltséget hozott létre a törvényhatósági bizottság, időben messze megelőzve az országos, központi intézkedéseket, melyeket az 1944. évi II. törvénycikkben rögzített a törvényhozás a tanyai igazgatás rendezéséről. E kirendeltségek anyakönyvi hivatalként is működtek, s érdekességként említhető, hogy vezetőiket kezdetben „tanyai kapitányinak nevezték, s csak később hívták őket kirendeltség-vezetőnek. Felsőtanya területén hat (Balástya, Csengele, Fehértó, Gajgonya, Oszeszék és Szatymaz) kapitányság, míg Alsótanyán kilenc (Átokháza, Csórva, Domaszék, Feketeszél, Királyhalom, Mórahalom, Nagy- széksós, Röszke, Szentmihálytelek és Zákány) kapitányság létezett, vagyis a szegedi tanyavilág tizenöt közigazgatási területre oszlott. Később önálló kirendeltséget szerveztek Csengéién (1941), Királyhalmon (1942), Rúzsajáráson (1947), végül Szatyma- zon, Röszkén, Domaszéken és Lengyelkápolnán (1949). A tanácsrendszert közvetlenül megelőzően ezeken a területeken községek jöttek létre az akkoriban kialakított szegedi járás területén. A Törvény végrehajtására a törvényhatóságok az úgynevezett szervezeti szabály- rendeletben rögzítették a helyi feladatokat, a törvényhatóság szervezetét, a különböző választott és hivatali szervek jogállását és teendőit, a tisztviselők feladatait és jogosítványait. Szegeden 1943-ban alkotta meg a törvényhatósági bizottság a 484 §-ból álló szervezeti szabályrendeletet az 1902-ben kiadott hasonló tárgyú szabályozás felváltására. Az új szabályrendelet azonban — minden valószínűség szerint az egyre erősödő 14
