Berta Tibor: A szegedi községi tanyai iskolák adattára - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 31. (Szeged, 2002)

Tanítói életrajzok

gató javaslatára.1176 1868 decemberében áthelyezte a közgyűlés saját kérelmére a Do- maszéki iskolába.1177 Itt az 1869/70. tanév végéig tanított, majd visszahelyezték a Csorvai iskolába, ahol az 1872/73. tanév végéig állt alkalmazásban. 1872 márciusában a Nagyszéksósi iskolában részt vett a Szeged-alsótanyai Tanítók Fiókegyletének alaku­ló ülésén."78 Az 1873/74. tanévtől1179 betegségéig a Zabosfai iskola tanítója volt. Fele­sége Gál-Bogár Julianna volt, aki a Zabosfai iskolában a leányokat kézimunkára taní­totta. Házasságából nyolc gyermeke született."80 Rendszeres levelezője volt a Szegedi Híradónak."81 1875 végén az új mértékrendszer bevezetésével kapcsolatos felnőtt ok­tatást nagy szakértelemmel végezte a Zabosfai iskolában.1182 Az iskolaszék a takarék- pénztári alapítványi díj elnyerésére több alkalommal is Sáryt kandidálta, míg végül 1878 végén el is nyerte a hatvan forintos alapítványi díjat."83 A népiskolai felügyelő az 1877/78. tanévről szóló beszámolójában dicséretbe részesítette jó színvonalú peda­gógiai munkájáért."84 1878-ban Bánfalván (Borsod vm., Sajószentpéteri j.) méhészeti 1176 Tóth János 1864. szeptember 6-án tanácshoz írott beadványa: „Tekintetes Tanács! Akkép lévén érte­sülve, miszerint a Csorvai tanyaiskolai állomásért, a folyó évi július hóban hirdetett pályázatra senki sem je­lentkezett, nehogy a nevezett iskolánál a serdülő növendékek tanító nélkül maradjanak, a két hónap óta üre­sen álló iskolaház pedig továbbá is gondviselő nélkül legyen, kötelességemnek tartam körülnézni, hogy a nevezett iskola igényeinek megfelelő tanítót szerezhessek. Ilyennek találtam Sáry Mátyás helybeli születésű tanítójelöltet, ki az itteni tanítóképezdében a közelebb múlt tanévben végezte a két évi tanfolyamot. A neve­zett a tanítóképesítő vizsgálatot még ugyan nem állotta ki, de két év alatt tanúsított magaalkalmazásánál fog­va reményleni lehet, hogy a nevezett állomáson felügyeletem alatt folytatandó tanulmányozása és szerzendő gyakorlat után a jövő tanévben azt is sikeresen ki fogja állani. Mindezek folytán kérem a Tek. Tanácsot, méltóztassék a fönebb megnevezett tanítójelöltet a Csorvai iskolához egy évre ideiglenesen kinevezni, és ezen állomáshoz kötött fizetést részére, minthogy igen szükséges miszerint állomását mielőbb elfoglalja, fo­lyó hó 15-től kezdve kegyesen utalványozni.” SzTü 4161/1864. 1177 Sáry Mátyás közgyűléshez írott beadványa (1868. aug. 22.): „Tekintetes Közgyűlés! Alulírott mint je­lenlegi Szeged-csorvai tanyai tanító, ki óhajtanék a városhoz közelebb jutni, a legnagyobb alázattal kérem a tek. Közgyűlést, méltóztassék engem a megürült domaszéki tanyai tanítói állomásra áttenni. Négyévi tanítói működésemről tanúskodik, a jelen folyamodványhoz csatolt, tanodái igazgatóságtól nyert bizonyítvány.” SzVKgy 313/1868.; SzTü 6193/1868.; SzTüjkv. 1869. febr. 15. 996/1869. 1,78 Az alakuló ülés időpontja: 1872. márc. 25. SzH 1872. ápr. 3. 40. 1179 Szlsz/a. 1873. nov. 27. 206/1873. 1180 Szlsz/c. 1181 Pedagógiai tárgyú írásai: Melyek a legalkalmasabb eszközök a tanítók önképzésére? SzH 1869. máj. 20. 40.; Hogyan kedveltessük meg a nép legalsóbb rétegével az iskolát? SzH 1869. szept. 2. 70.; Hogyan fogadja a tanító a gyermeket, midőn az először vezetetik be az iskolába? SzH 1871. okt. 1. 118.; Miképp fejlesztendő a gyermekben az önképzési ösztön? SzH 1873. szept. 19 113.; A nevelés egyik főkellékéről. SzH 1875. márc. 12.; Levelezés: Szeged-alsóvárosi tanya 1870. ápr. 1.: (Beszámol a helyi eseményekről) = SzH 1870. ápr. 8. 42.; Szeged-alsóvárosi tanya, okt. 7.: (Beszámoló a termésről) = SzH 1871. okt. 13. 123.; Szeged, alsóvárosi tanyán márc. 8. (Beszámoló a belvizekről. Az iskolák látogatottsága igen csekély.) = SzH 1872. márc. 17. 33.; (Beszámoló a termésről, balesetekről, stb. Csórva környékéről ír.) = SzH 1873. júl. 27. 90.; A tanyai nép ebben a tanévben tömegesen küldi a gyerekeket az iskolába. Csórván ezt a hidegláz akadályozza. A beszámoló kelte: 1874. jan.20. = SzH 1874. jan. 23. 10.; Köszönetnyilvánítás: A csorvai tanulókat Weiszklein könyvkereskedő írószerrel látta el. = SzH 1874. febr. 13. 18.; Beszámoló a termésről, a mértéktelen italozásról. A kukoricát csak nagy őrizet mellett lehet termeszteni, mivel a varjak kiszedik a frissen kikelt kukoricát. A tanulók nagy részét a szülők a madarak elriasztásával bízzák meg. Többek közt ezért nem járnak a gyerekek már kora tavasztól iskolába. = SzH 1874. júl. 8. 81.; Szeged-al­sóvárosi tanyán 1875. jún. 18.: Az iskolák látogatottsága igen csekély. Foglalkozik a választásokkal, a ter­méssel, stb. = SzH 1875. jún. 23. 75.; Szeged-zabosfai tanyán 1876. máj. 26.: Beszámoló a májusi fagy­ról, amely elvitte a termést. = SzH 1876. máj. 26. 63.; Szeged, zabosfai tanyán 1877. jan. 7.: 148 gyerek van beírva az iskolába. Viszonylag kevesen látogatják disznóölések miatt az iskolát. „Libakelés” után szin­tén kevesen járnak az iskolába. = SzH 1877. jan. 12. 5.; Szeged-alsóvárosi tanyán, 1877. márc. végén: Foglalkozik a kényszeriskoláztatás kérdésével is. = SzH 1877. márc. 30. 38.; Szeged-zabosfai ta­nyán, 1879. júl.: Az árvíz nem érintette Zabosfa környékét. Kántori teendőket is ellátott Sáry, amikor a fe­rencesek (két fő) kb. négy hónapig az árvíz miatt kiköltöztek az iskolához. = SzH 1879. júl. 8. 85. 1.82 SzVTü 8487/1875. 1.83 Szlsz/a. 1876. dec. 16. 53/1876.; Szlsz/a. 1877. okt. 18. 32/1877.; Szlsz/a. 1878. dec. 28. 59/1878. 1184 A tanfelügyelő 1878. júl. 6-i jelentése az 1877/78. tanévről. Szlsz/b. 695/1878. 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom