Berta Tibor: A szegedi községi tanyai iskolák adattára - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 31. (Szeged, 2002)
Tanítói életrajzok
tanfolyamon vett részt. A város anyagilag nem támogatta a tanfolyam költségeit, így gyűjtés útján járultak hozzá a kiadásaihoz.1185 A tanügyi bizottság 1880. augusztus 27- én tartott ülésén javasolta, hogy az iskolaszék „a tanyai oktatás körül Sáry Mátyásnak tanúsított szorgalmáért” elismerését és köszönetét nyilvánítsa ki.1186 Az 1880/81. tanévben ismét tanfelügyelői dicséretbe részesült, mivel az iskolánál lévő népkönyvtár felhasználásával ismeretterjesztő előadásokat tartott, és a kápolnában vasárnaponként vallási gyakorlatokat is vezetett.1187 A Csongrád megyei Tanítóegyesület Szeged-alsó- tanyai Fiókegyesületének 1881. június 11-én tartott tisztújító közgyűlésén, melyet Mórahalmi iskolánál rendeztek meg, a felolvasandó dolgozatok bíráló bizottságának elnökévé választották.1188 1883-ban ötven forint pénzjutalmat kapott, mivel kiemelkedően színvonalas ismeretterjesztő előadásokat tartott iskolájában a felnőtt tanyai lakosoknak.1189 A tanfelügyelő jelentése az 1884/85. tanévről: „Az iskolatelek berendezése s eleven kerítéssel ellátásában sikerrel szorgoskodott a tanító.” Szintén dicséretet kapott, mert a méhészkedésben is kiváló munkát nyújtott.1190 1890-től városi képviselőnek választották meg. Az iskolaszéktől kérvényezte, hogy szombati tanítási szünetet a Zabosfai iskolában szerdánként tarthassa meg. így részt tudott venni a képviselőtestületi üléseken.1191 Az 1905/06. tanévet betegsége miatt már nem tudta megkezdeni.1192 1906 novemberében nyugalomba vonult.1193 Iskolák: Felsőbalástyai iskola: 1863 febr. Csorvai iskola: 1864/64-1868. dec. Domaszéki iskola: 1868. dec.-1869/70. tanév végéig Csorvai iskola: 1870/71-1872/73. Zabosfai iskola: 1873/74-1904/05. Sáry Mátyásné (Szeged, 1851.?-?) Született Gál-Bogár Julianna. Három elemi osztályt végzett, majd 1884-ben szülésznői oklevelet szerzett. 1873 decemberétől férje mellett kézimunkát tanított a Zabosfai iskolában.1194 Az 1880/81. tanévben tanítványaival női- és férfiöltönyöket készített és Budapesten, a nőiparos kiállításon szép sikerrel vettek részt.1195 Munkájáért pénzbeli fizetséget nem kapott, hanem a Zabosfai iskola mellett nyolc hold „homokföldet” illetmény gyanánt. 1882 végén a Zákányi kerület szülésznőjének nevezték ki kétszáz forint 1,85 SzH 1878. máj. 17. 59. 1186 Szlsz/a. 1880. szept. 6. 14/1880. 1187 A tanfelügyelő 1881. júl. 25-i jelentése az 1880/81. tanévről. Szlsz/b. 339/1881. 1188 SzH 1881. jún. 19. 138. 1,89 SzKgy jkv. 1883. máj. 22. 169/1883.; SzKÍB 384/1883. 1190 Szlsz/b. 1198/1885. 1191 Szlsz/a. 1890. febr. 1. 9/1890. 1192 Szlsz/a. 1906. jan. 29. 13/1906; Szlsz/a. 1906. jan. 29. 14/1906; Szlsz/a. 1906. máj. 9. 191/1906. 1193 „Sáry Mátyás zabosfai tanító, aki ezen iskolánál 32 s előzőleg a csorvainál 10, összesen tehát 42 évig lelkiismeretes, lankadatlan buzgósággal s a közelismerést méltán kiérdemelt eredményekkel szolgálta szülővárosának tanyai iskolaügyét s emellett híven buzgólkodott a tanyai nép minden érdekének előmozdításában, különösen pedig vallásgyakorlatainak szolgálatában és vezetésében, még az 1905. év őszén súlyos betegsége következtében szabadságot kérni volt kénytelen... Sáry Mátyás egészségi állapota egy egész évi nyugalom után sem engedte meg azt, hogy folytathassa tanítói működését, s így ő kénytelen volt nyugalmaztatását kérni.” SzTNÉ 1906/07. 119-120. p. 1194 Szlsz/a. 1873. nov. 27. 209/1873. 1195 A tanfelügyelő 1881. júl. 25-i jelentése az 1880/81. tanévről. Szlsz/b. 339/1881. 119