Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
1. Grünn Orbán Fülöp nyomdájának létrejötte
ben részletesen megtalálhatók. Röviden mégis - számos, ott nem olvasható adattal kiegészítve - utalunk arra, hogy Szeged szabad királyi jogállású, tehát földesúri fennhatóság alá nem tartozó, ennélfogva az oppidumoknál jóval gyorsabban fejlődő város. Nagy gazdaságföldrajzi előnye, hogy a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik. Az össz- népesség az 1730 körüli mintegy 14 000 főről 1799-ig 26 074 főre, tehát kb. 85%-kal növekedett, ami felülmúlja az 1720-1787. között mintegy 60%-os országos átlagot. (A Nagyalföld és a Dél-Alföld szabad királyi városaiban különösen gyors akkoriban a létszámnövekedés.)3 A 18. sz.-i birodalmi vám- és kereskedelempolitika kedvező hatást gyakorolt többek között a szegedi termény- és élőállat-kereskedelemre; a régtől fogva kereskedőváros Szeged ennek folytán is erősödött. A lakosság iparcikkszükségletei pedig megélhetést biztosítottak a 18. sz. közepétől jelentős számban betelepült német kézműiparosoknak. Szeged is egyike azon városoknak, ahol a kereskedelmi tőke a 18. sz. második felében megerősödött. Nevezetes volt már akkor is a só-, az élőállat, a bor-, a dohány-, a gyapjúkereskedelem és -forgalom. Gazdag kereskedő polgárcsaládok kezdtek kialakulni, amelyeknek finomabb iparcikkigényei kielégítésére számos kézműipari műhely felvirágzott. A város jelentőségét aláhúzta, hogy több állami intézmény is működött itt, pl. az egyik igen fontos királyi sóhivatal, amely 1801. évi 12 fős személyzetével nagyobb súlyú volt az ugyanakkor 8 fővel bíró szolnoki, a 4 fővel bíró temesvári vagy a 3 fős munkácsinál. A 12 állami postaút közül Szeged a VI. számúnak (Buda-Temesvár- -Erdély) legkiemelkedőbb közbenső állomása. A kincstári tulajdonú várában császári katonaság állomásozott, itt működött a városra kirótt hadiadót kezelő commissarius is.4 A város - maga is földesúr lévén - gyakorolta a földesurakat megillető vám-, révdíjszedési, kocsmáltatási, vásártartási stb. jogokat, adóztatta jobbágyközségeit (ugyanakkor maga is adózott a kincstárnak), fejlesztette saját önkormányzati igazgatását, rendeleteket alkotott, amelyeket saját igazgatási szervei útján végrehajtott. A városi joghatóság legfelső szerve a belső tanács, amelynek az 1719. évi kiváltságlevél szerint a két évenként választott bíró volt a vezetője. Mellette - fokozatosan bővülő hatáskörrel - a polgármester tevékenykedett. (A 18. sz. végétől már a polgármester az első ember a belső tanácsban.) Az utóbbi szerv a város patrícius családjainak képviselőiből állt. A polgárok szélesebb körét a külső tanács képviselte, amely vezetője, a szószóló útján közvetítette kívánságait, javaslatait a belső tanácshoz. A külső tanács 1790-ben kibővült és választott község (electa communitas) nevet vette fel. Ez a szerv a város egész polgárságának választmánya volt. A városi alkalmazottak száma 1786-ban 111 fő. A város készpénzkiadásai 1760 és 1786 között 71%-kal növekedtek. Már az 1720-as évektől működött a kamarási hivatal, 1770 táján pedig kialakult a kapitányi hivatal. Az előbbi a város gazdasági irányítását, utóbbi a városi rendészet igazgatását látta el. Az 1780-as évekre a város úrbéres községeiben - (Kistelek, Szőreg, Tápé) a földesúri jogok érvényesítését a tiszttartó végezte, míg az 1780-as években kialakult Gazdászati szék a város saját gazdálkodására nézve hozott határozatokat. Az árvák vagyonának kezelésére alakult ki ugyanerre az időre az árvatár, vagyis az árvapénztár. A 18. sz.-ban és a 19. sz. első felében a városi közigazgatás egyik igen fontos - Reizner János szerint legfontosabb - feladata volt az adózók és az adótárgyak összeírása, az egyénenkénti adókirovás és a részletek beszedése. Mindezek adminisztrációjának fejlődése, az összeírási ívek differenciálódása, továbbá újabb és újabb témákra kiterjedő táblázatok készítése a nyomtatott űrlapok iránti igény megnövekedését vonta maga után. 8
