Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)

1. Grünn Orbán Fülöp nyomdájának létrejötte

A közigazgatás jelentős - fentebb csupán érintett - szélesedése, tagozódásának mélyülése (ami többek között a város és vármegye kapcsolatának rendszeressé tételét, egyes vármegyei limitációk Szegedre történő kiterjesztését is magában foglalta), az iratok rendben tartását, hozzájuk segédkönyvek (a tanácsi jegyzőkönyvekhez a mutatók, vagyis az ún. Elenchusok) készítését, a kormányszékek leiratainak gondos kezelését, később (a 19. sz. 20-as éveitől) a városi levéltárból egyes vezető tisztviselők által kölcsönvett iratok számontartását, táblás kimutatások készítését a kormányszékek számára stb. megkívánta a megfelelő közigazgatási nyomtatványok rendszeresítését. Csongrád, Csanád, Békés vármegyék közigazgatási szervezete szintén kiépült a 18. sz. végéig. Ez is a fentebbi irányba hatott.

Kötetünk témájának szempontjából - a 18-19. sz. fordulóján - mindezeknél talán fontosabb, hogy az 1721-től működő, a piaristák vezetése alatt álló gimnázium (megindulásakor hat osztállyal, 1793-tól pedig két líceumi - azaz főiskolai jellegű - osztállyal bővítve) a tanulók nagy tömegeit vonzotta, sokat a Délvidékről. Ennek folytán az 1721/22., első tanévi 110-ről az 1793-ban megnyitott, ún. feltanoda diákjaival együtt 1800-ban a fel- és középtanoda együttes diáklétszáma 572, 1810-ben 695, 1840-ben 676 volt.5 Évtizedeken át ez az intézmény Dél-Magyarország egyetlen felsőbb iskolája. A gimnázium a város szellemi életének egyik meghatározója: a 18. sz.-ban itt tanult pl. Dugonics András, Vedres István, Révai Miklós. Az iskola egyes tanárai jeles irodalmi tevékenységet is fejtettek ki. (Fiala Jakab, Koricsányi Márk, Deményi László, Benyák Bernát stb.) A 18-19. sz. fordulóján a piarista gimnázium növendékei már egyre inkább igényelhették a különféle tankönyveket.'’ A művelt felnőtteknek pedig tudományos és szépirodalmi alkotásokat hordozó könyvekre, nekik és az egyszerűbb emberek olvasni tudó része számára is vallásos és misekönyvekre, közhasznú ismereteket nyújtó kalendáriumokra, a hitélet elmélyítését célzó szellemi alkotások nyomtatott publikálására volt szükségük. A közigazgatás, a vallási élet, a kultúra fejlődése által teremtett nagyobb szükséglet a nyomtatványok iránt már az 1790-es évek közepén a biztos megélhetés lehetőségét kínálta Szegeden nyomda létesítésére. A vállalkozó joggal bízhatott abban is, hogy nyomdájának működése előrelendíti, növeli mindazon igényeket, amelyek a nyomda létét megalapozták. Először Rodelmayer Gáspár tett kísérletet nyomdaalapításra e városban 1796-ban. Nyomdaállítási kérelmét a városi tanács pártolólag küldte fel a helytartótanácshoz: „ezen szándék e városnak mind díszére, mind hasznára szolgálandván, e nemes tanács azon typographiának a könyörgő költségére leendő építését igenis megadni, sőt lehetőleg segíteni is fogja.”7

Az általános politikai viszonyok azonban - a Martinovics-féle köztársasági mozgalom vérbe fojtása, a feudális abszolutista reakció előretörése, a félelem a nyomtatott betű felvilágosító erejétől, a cenzúra megszigorítása, a nemzeti és polgári haladás gondolata kinyilvánításának akadályozása, a - nemesek, polgárok, parasztok, írók és más értelmiségiek rettegésben tartását célzó birodalmi kormányzati törekvések - nem kedveztek egy új nyomda létesítésének: Rodelmayer törekvése tehát nem valósulhatott meg. Gróf Johann Anton Pergen, aki a Habsburg-ház első rendőrminisztere lett 1789-ben, csak 1801- ben merte kijelenteni, hogy a forradalom veszélye a birodalomban elmúlt.8

Pergen gróf szavai azt is tükrözték, hogy sikerült kierőszakolni a politikai felszín áhítatos csendjét. Pergen kijelentése ellenére azonban a társadalmi és kulturális fejlődés a 18. sz.-i birodalmi reformok és a felvilágosodás eszméitől is ösztönözve, előrehaladt.

9