Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
5. Grünn János nyomdája 1835–1857
Ez az időpont azonban már nagyon kedvezőtlen volt a nyomdaállítás szempontjából. Az 1832-1836. évi országgyűlés a polgári haladást segítő, a feudalizmus bilincseinek lazítását szolgáló törvényeivel (elsősorban a jobbágyok földesúri terheit enyhítőkkel) kiváltotta a konzervatív erők ellentámadását; az országgyűlés berekesztése után a Habsburg birodalom kormányzása egyik legfőbb feladatának tekintette a polgári liberális eszmék további előretörésének megakadályozását, a feudális abszolutizmus rendszerének konzerválását. Ezért az 1830-as évek második felében igyekezett különböző eszközökkel gátolni a magyar gazdasági, politikai és kulturális élet fejlődését. A kormányzásra döntő befolyást gyakorló Metternich az államkonferenciához intézett egyik emlékiratában kijelentette, hogy véget kell vetni egyszer s mindenkorra az engedmények politikájának. A polgári haladás magyar vezetői közül rövidesen többet börtönbe vetettek. Ebben a helyzetben tehát törvényszerű volt, hogy a Habsburg uralom Magyarországon való fenntartásán és a feudalizmus tartósításán fáradozó helytartótanács 1836. november 15-én Konrád Keresztély kérelmének elutasításával Grünn János kérését tette magáévá."1 Grünn tehát az átmenetileg igen erőssé vált konzervatív politikát képviselő kormányszék segítségével megbuktatta a második szegedi nyomda létesítésének kísérletét. Ily módon biztosította továbbra is a Grünn-féle szegedi nyomdai monopóliumot. Grünn a siker érdekében minden rendelkezésre álló eszközt, még olyat is, ami nem volt tisztességes, latba vetett. A könyvnyomda kőnyomdával történő kibővítését azonban a helytartótanács most még nem engedélyezte. Konzervatív felfogásából eredő 1821. október 9-i rendelete előírta, hogy a litográfiái, vagyis kőnyomda- és papírgyártó műhelyek csak az 1793. június 25-i rendelkezés szerint működhetnek, tehát a rájuk vonatkozó királyi kiváltságlevél (privilégium) birtokában." Grünn Orbán privilégiuma a könyvnyomtatásra szólt. Grünn János ezt örökölte. Saját maga pedig az 1840-es évek első feléig nem szerzett kőnyomdai ismereteket, ami pedig a litográfiái privilégium egyik feltétele volt. Könyvek, közigazgatási és alkalmi nyomtatványok 1835-1848 Grünn János sikeresen megőrizve a könyvnyomtatási monopóliumot, családi életében egy fontos lépéssel tovább gyarapíthatta, ha nem is közvetlenül, de közvetve a vagyonát. 1837. október 4-én feleségül vette Szeged legtöbb adót fizető vállalkozó, iparos- és kereskedőpolgárának, Götz Jánosnak, korábbi gyámjának egyik leányát, Juliannát. Szeged modem monográfiájának 2. kötete az 511. oldalon több téves adatot közöl a Grünn és Götz család egyes tagjairól.12 Götz Julianna férjhezmenetelekor szép hozományt kaphatott, amiről az tanúskodik, hogy Grünn János az 1840-es évek első felében jelentősen felújította nyomdájának szedőanyagkészletét. Már 1840-ben engedélyt kért és kapott „szegések” (feltehetően keretléniák, esetleg körzetek) külföldről történő beszerzésére. Mivel az irat nem maradt fenn, csupán a tanácsi jegyzőkönyv mutatója ad erről szűkszavú és pontatlan felvilágosítást, nem tudni, hogy miféle szedőanyagokról van szó. E művelet számottevő pénzösszeg befektetését kívánta: több betűöntődéből és matricakereskedéssel foglalkozó cégtől is szerzett be szedőanyagokat. Számos, akkor modem, új, már a klasszicista betűrajztól jelentősen eltérő vonalvezetésű betűket, mat76
