Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
3. A szegedi nyomdászat az 1810-es évek elejétől Grünn Orbán haláláig
Loth = lat (a font 32-ed része, azaz 1,75 dg). Az antikva fogalma alatt a római császárkorban fő változataiban már kialakult, később tovább fejlesztett latin betűt értjük. Grünn az antikva készleten belül összesen 11 betűfokozatot sorol fel, mindenik fokozatnál megadja a besorolt betűanyag súlyát is. A táblázatot már 1978-ban közöltük, megismétlésétől e helyütt eltekinthetünk. Grünn Orbán az összeállításban nem különböztet meg betűcsaládokat, a nyomdában akkor meglevő különféle betűcsaládokhoz tartozó antikvákat a megfelelő fokozatokba sorolja be. A fokozatokon túl bizonyos fajta megkülönböztetés mégis található: négy fokozaton belül, cicerótól textig „régi” és „új” betűket tüntet fel. E különbségtétel nem a betűk beszerzésének korábbi vagy későbbi idejére vonatkozik, hanem betűtípusokra. Pierre Simon Fournier és Firmin Didót munkássága nyomán a 18. sz. végére Franciaországban, Giambattista Bodoni működésének hatása alatt Itáliában, Richard Austin munkássága révén a 19. sz. elejére Angliában, Justus Erich Walbaum tevékenysége nyomán egyes német területeken, ezzel párhuzamosan a Habsburg birodalom legfejlettebb részein is mindinkább terjedt a polgári ízlést tükröző, klasszicista antikva használata. A késői barokk betűt természetesen nem azonnal váltotta fel a fejlett klasszicista antikva; utóbbinak korai változatait (amelyek azonban már klasszicista betűnek tekintendők) a 18. sz. végén az említett területeken már alkalmazták. A korai és fejlett klasszicista betűket tekintették a korabeliek „új”-nak a korábbi, a vékony és vastagabb betűvonalak kontrasztját még nem vagy alig használó „régi” betűvel szemben. A klasszicista betű fő jellemvonása a vízszintes betűvonalak elvékonyítása, a talpak hajlatok nélküli csatlakozása a szárhoz, a függőleges részek erőteljes hangsúlyozása, a betű vonalritmusának kiegyensúlyozottsága.36 Utóbbi fokozatosan fejlődött ki a barokk betűből - elsősorban Franciaországban - a 18. sz. folyamán és e század utolsó évtizedében már tiszta, érett formában láthatjuk elsősorban az említett betűmetszők betűmintáiban. A 19. sz. első negyedében igen gyorsan elterjedt Európa kevésbé fejlett részein is, valamint az Egyesült Államokban. A klasszicista, vagyis az „új” betű, a „modem face type” gyors térnyerése a barokk („old face type”) betűvel szemben együtt járt a könyvek 17. sz.-hoz viszonyított tartalmi bővülésével. Az egyházi témák korábbi, csaknem kizárólagossága összébb szorult, a regények, költemények, tudományos témák nagyobb mérvben jelentek meg.37 Az egyes országok betűmetszői azonban nem másolták mereven Didót, Bodoni betűit, hanem a saját felkészültségük szerint, a hazájukbeli közönség ízlés- és formavilágát is szem előtt tartva fejlesztették ki a „modem” betűket. Közéjük tartozik a korábban már említett Bikfalvi Falka Sámuel. Őt tekintjük a fejlett klasszicista betűk metszésének legjelentősebb hazai képviselőjeként. A 19. sz. első felében vidéki nyomdáink zöme az Egyetemi Nyomda öntödéjéből pótolta betűanyagát vagy máshonnan szerezte be a betűöntéshez szükséges matricákat. Amilyen mértékben felfrissítették, újították régebbi készletüket, olyan mértékben kezdtek terjedni vidéken azok a betűk, amelyeket Falka és tanítványai metszettek. Természetes, hogy a vidéki nyomdák régebbi betűik használható részét továbbra is alkalmazták nyomtatványaikon, de ezekkel vegyítve, fokozatosan modernebb betűket is kezdtek használni. A szegedi nyomdaalapító, amint láttuk, már 1801-ben leginkább az Egyetemi Nyomda betűöntödéjéből származó betűkkel szerelte fel üzemét. Kapcsolata e betűöntődével a későbbiekben is folyamatosan megvolt. Grünn 1810/20-as évtizedbeli nyomtatványain feltűntek az Egyetemi Nyomda betűmetsző és betűöntő műhelyében mind tisztábbá 57