Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)

12. Összegzés

12. ÖSSZEGZÉS

Az 1801 őszétől működő szegedi nyomda, tulajdonosainak változása ellenére 1863-ig monopolhelyzetben volt. A nyomtatványigény fokozatos nagyobbá válása szükségessé tette a meglevő nyomda műszaki fejlesztését, alkalmazotti létszámának növelését. E folyamat kölcsönhatásban volt a város és környéke általános gazdasági, igazgatási, kulturális, egyházi, oktatásügyi, politikai stb. életének fejlődésével. A szükségletek kielégítése megkívánta és lehetővé tette újabb nyomda működését 1863-tól. A kiegyezés utáni általános megélénkülés, a liberalizmus térhódítása és az ennek szellemében fejlődő hazai viszonyok között Szegeden is keletkezett további újabb nyomda (1873). Az iparág helyi fejlődésének meggyorsulásához jelentősen hozzájárult az 1879. évi árvizet követő újjáépítés, az ezzel együttjáró intézményfejlődés, valamint az ími-olvasni tudás, a polgárság fejlődése, az értelmiségi foglalkozás kiterjedése, az egyesületi fejlődés stb. 1890 végén már 7 nyomdaüzem működött Szegeden, 65 alkalmazottal. Ugyanekkor Temesváron 13 nyomda 137, Debrecenben 8 nyomda 72 alkalmazottal dolgozott. Szeged tehát ekkora még nem érte el Temesvár, de elmaradt a nyomdák száma és személyzete tekintetében Debrecen nyomdaiparától is. A szedőanyag a 19. század első évtizedeiben főleg a budai Egyetemi Nyomda betűanyagára épült, de 1830 után a Pesten matricakereskedéssel foglalkozó nagyobb nyomdák mintáiban látható betűtípusok, mint korszerű anyagok szintén megjelentek Szegeden.

Az itteni nyomda csaknem kezdettől fogva alkalmazta bizonyos kiadványokon a két színű nyomtatást, az 1840-es évek közepétől a litográfiát. Az 1850-es években jelent meg a városban az első gyorssajtó, 1863-ban egy újabb. Az 1850/60-as évektől az egyre változatosabb antikva típusú cím- és díszbetűanyag mellett a korai nyomtatott betűformák új életrekeltését hordozó mediaeval betűcsaládok is megjelentek Szeged nyomdaiparában. Mindez összefüggött egyes németországi betűöntödések termékeinek magyarországi erőteljes terjedésével is.

Az iparág igazán gyors fejlődése az 1890-es évektől mutatkozott országosan, ezen belül különösen Budapesten és Szegeden. Az 1910. évre vonatkozó népszámlálási statisztika adatai szerint Szeged a vidéki nyomdaipari vállalatok száma alapján a 3. helyen állt. Csak Zágráb (41 vállalat) és Kolozsvár (25 vállalat) előzi meg. A statisztika szerint Szegeden ekkor 18 nyomdaipari üzem működött. Azonban a legszorgosabb kutatás ellenére sem tudunk 1910 végén 14-nél több szegedi nyomdát megnevezni. A statisztika szerint a „segédszemélyzet” száma Szegeden 293 fő, Fiume és kerületében, ahol ugyanannyi nyomdát mutat ki mint Szegeden, csupán 151. (Zágrábban 762, Kolozsváron 211 fő). Szeged túlszárnyalta a „segédszemélyzet” számában az olyan nagy múltú nyomdavárosokat, mint pl. Pozsony (188 fő), vagy Debrecen (146 fő). Megelőzte immár Te315