Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
9. A régebbi eredetű szegedi nyomdák az 1890-es évektől 1918-ig
A szakegylet az 1910. június 10-től életbe lépett újabb kollektív szerződés elfogadását megtagadó szegedi nyomdatulajdonosokat további blokád meghirdetésével igyekezett rákényszeríteni az árszabály elfogadására. A Nyomdász Évkönyv és Útikalauz 1911-re szóló kötete az 1910 júliusi adatfelvétel alapján kimutatja, hogy az akkor számbavett 11 szegedi nyomda közül hat (Engel Lajos, Endrényi Imre, Endrényi Lajos, Traub B. és társa, Tzschöckell Hermann, Vámay L. cég) nem írta alá a kollektív szerződést. E hat nyomda együttesen 133 főnyi személyzettel bírt. Öt nyomda (Bartos Lipót, Bruckner Dezső, Délmagyarország Nyomda Rt., Dugonics Nyomda Rt. és Schulhof Károly) összesen 88 főnyi személyzettel elfogadta az árszabályt. Az Évkönyv által közölt adatok alapján kiszámítható, hogy az ország ekkor 812 vidéki nyomdája közül elfogadta az árszabályt 459 (56,5%), nem írta alá 353 (43,5%). Szegeden fordított volt a helyzet: árszabály szerint csak 45,4% dolgoztatott, 54,6% nem fogadta el a kollektív szerződést. A szegedi árszabályhű nyomdákban a szedők heti átlagkeresete 31,91 K, a gépmestereké heti 34,66 K, a nem árszabályhű nyomdákban a szedők 25,31 K, a gépmesterek 30,22 K heti átlagkeresettel bírtak. Az új kollektív szerződés szerint Szegedet az I. bérkategóriába sorolták, ahol a minimum heti 28 K volt. A szegedi blokált nyomdákban a szedőtanulók aránya - a szedők számához képest - 45% (ami jobb mint a 812 összes vidéki nyomda adatai alapján számított 50%), a gépmestertanulók számaránya 86,6% (országos vidéki átlagban 50%). Az árszabályt megtagadó szegedi nyomdákban kedvezőtlenebb volt a munkások helyzete, mint az árszabályhű nyomdákban. Engel, majd Endrényi Lajos VNYOSZ szövetségi elnökként működésük idején, mivel a szövetség székhelye az elnök lakóhelye, Szeged volt a szervezett nyomdai munkások elleni vidéki harc országos központja. Engel 1909-től megjelentette a Papírföldolgozó c. lapját, majd 1910-től König Salamon az Őrszem c. újságát, amelyek parlagi stílusú és hihetetlenül szubjektív hangvételű, a jobb életkörülményekért, a nagyobb darab kenyérért küzdő nyomdászszakegyletet, annak vezetőit és tagjait szinte mint bűnözőket igyekeztek megbélyegezni. A Papírföldolgozó hasábjain Engel azzal rágalmazta Lemer Dezső és Peidl Gyula országos szakegyleti vezetőket, hogy a szervezethez tartozó munkások pénzét elherdálják és a kezelésükben levő pénzzel nem tudnak elszámolni. A két vezető pert indított Engel ellen, aki a vádjaiból semmit sem tudott bizonyítani, ezért a szegedi törvényszék bűnösnek mondta ki kétrendbeli rágalmazásban; 100-100 K fő-, 50-50 K mellékbüntetésre ítélte és kötelezte 300 K ügyvédi költség megfizetésére.60 1912. november 16-án bekövetkezett halála után a Typographia így búcsúztatta Engelt: „1906-ban, amikor az első vidéki árszabályt tárgyaltuk a munkásokkal, azon ő is részt vett és nagy pátosszal május elsejét, mint munkaszünetet felajánlotta a munkásoknak. Az árszabály kisebb-nagyobb szóharc után létrejött. Engel azonban annak betartásával nem törődött, ellenkezőleg, hűséges csatlósával, König Salamonnal azon fáradozott, hogy mások se ismerjék el az árszabályt, noha annak megalkotásában része volt. Ennyi elég Engel Lajos szegedi nyomdatulajdonos életéről.” Halála után a könyv- és papírkereskedést, a nyomdát, a könyvkötészetet és kiadó- vállalatot özvegye örökölte, ő cégtársként maga mellé vette Engel Vilmost, Engel Lajos öccsét, aki a cégbíróság 1907. január 5-i bejegyzése szerint a nyomda- és lapkiadó vállalkozás cégvezetője. (Eredetileg kereskedő, 1912-ben felveszik az „Árpád” a test246
