Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)

9. A régebbi eredetű szegedi nyomdák az 1890-es évektől 1918-ig

Enge Reklame-Grotesk, a Scheiter & Giesecke Steinschrift, vagy az AfSuM Grotesk betűjének 7 cicerós fokozata lehet. (Mindhárom öntöde gyártotta a 7 cicerós fokozatot is). E két szó szedése a lap hosszú fennállása idején nem változott, mindvégig ugyanab­ból a betűcsaládból való verzális betűből szedték. Amikor 1919-ben Szegedi Vörös Új­ság címen jelent meg, ezt a címet is ugyanabból a groteszk betűből öntötték, mint ko­rábban, vagy később a „Friss Újság” kifejezést. A lapcímben a „Szegedi” szó valamilyen széles félkövér groteszk betű mintegy 2 cicerós verzálisaiból áll. A címnek ezt a szavát a lap fennállása idején többször más-más betűcsaládhoz tartozó betűből szedték. A lap 4 hasábos, közöttük 6 pontos hézag, amelynek közepére finom léniát helyez­tek. Az alcímet („Politikai napilap”) eleinte a Scheiter & Giesecke-féle Breite magere Renaissance cicerós verzálisából szedték. A 3 soros címblokk felett és alatt grobfeines illetve 1 pont fettes léniából összeállított szalagok láthatók. A felső lénia felett olvasha­tó a megjelenés dátuma, az évfolyam, a szám stb. a 205. oldalon már említett, 3 német öntöde által is gyártott Halbfette Antiqua cicerós fokozatából szedve. (140) A szer­kesztő, Újlaki Antal nevének szedése a fejlécben Scheiter & Giesecke Breite Claren- don-Versalien No. 158 b. Petit (8 Punkte) 48 A jelű betűvel egyezik. A szövegbetű azonos a Scheiter & Giesecke Antiqua No. 16 betűjének 9 pontos fo­kozatával. A rovatcímek különböző betűcsaládokba tartozó betűkből állnak. Pl. a „Tanügy” rovatcímet a Poppelbaum-féle Zierschrift „Lincoln” 16 pontos verzálisából, az „Or­szággyűlés” rovatcímet Breite fette Antiqua 16 pontos verzálisából, utóbbinak alcímeit (pl. „A képviselőház ülése”) Scheiter & Giesecke Halbfette Antiqua 9 pontos kurren­séből szedték. (141) Cikkcímek szedéséhez használták pl. a Scheiter & Giesecke öntö­de Moderne fette Antiqua különböző fokozatait is. A lap 2-4. oldalain a lapcímet a tü­Szeged, 1900. kedd, május 15. SZEGEDI FRISS ÚJSÁG. POLITIKAI NAPILAP. 140. ábra ORSZÁOCi YÜLÉ8. A képviselőház ülése. 141. ábra 207

Next

/
Oldalképek
Tartalom