Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
tani. És Piros, aszongya, úgy ránézett. Fel vót Piros kantározva, az a kutya, és az asszony ült rajta, és az a tehén alászaladt. És akkor becsukták az istállóajtókat, sehun nem tanálták. Mikorra, tudja, eltelt nem tudom mennyi, tíz deci tejet adott. (Gazsó Józsefné, Csanádpalota) 77. Az minálunk is mögesött. Uuuujaj! Hát úgyhogy nem bírtuk fejni. Rúgott, vágott. Hát mikó összeházasodtunk, az én embörömnek vót egy kis ajándékpénze, amibül lakodalom vót, osztán akkor vöttiink egy bomyút. Hát jó van. Annyira főnyőtt a bomyú, hogy a bomyuhon nem lőtt tehén, csak bomyú lőtt. Úgyhogy el köllött adni, mert nem haladt semmire. Hát tudtuk, hogy mié nem halad. Akkó aztat eladtuk nagy nehezen, oszt vöttünk egy másikat. Akkó osztán az má főpendült, úgyhogy mög is ellőtt. De nagyon gyönyörű fia lőtt, mög a tehén is nagyon ki vót tőgyelve, mert adtunk neki abrakot. A napaméknak mög olyan tehenük vót, hogy mindég úgy köllött a bomyút tőle elhúzni. Akkó ez a miénk, mikor elmöntem a piacra semmi nesze nem vót, hogy a tehén mögelljön, de mire hazamöntem, már bomyú vót. Aszonták talponállvást mögellött a tehén. Hát jó van. Két nap mögfejtük, de harmadik nap már felé se eresztött a tehén. Úgy rúgott, vágott. Kikötötték, kikorlátozták. Mindönt csináltak, nem ért semmit se. Olyan vót a tőgye, mint egy nagy fölöntő. Hát nem bírtuk mögfejni. Még akkó alig vót kétnapos a bomyú, már gyütt egy asszony, hogy úgy hallotta, eladjuk a tehenet. Oszt eszünk ágába se vót. Kért egy liter tejet. Aszonta, akármilyet, ha aludt tej lösz, ha édös tej lösz vagy akármilyen, csak űneki adjunk. Hát osztán jó van. Hát ugye szomszédasszony vót, nem messzire való vót, adtunk neki. Aludt tejet adtunk, mert másmilyen nem vót. Akkó mögént a falunak a túlsó végirül megint odagyütt egy embör, hogy úgy hallotta, hogy hát eladjuk a tehenet. Hát nem is vót eszünkbe, hogy eladjuk. Nem adtuk neki. Kivittük a vásárba. Én mög fönn a kocsi tetején, a kis- bomyú mellett, úgy reszkettem, hogy jaj, mit csinálnak azok a kérők, ha hozzákezd rúgni. Hát jó van. Itt nem messzire a Rókusi állomáson innen vót egy kis épület, ott vót a vámház, oszt ott mögálltunk. Mink vótunk a hetedik hátulrul. Oszt akkó odagyütt a vásáron egy asszony, aszongya, eladjuk a tehenet?- Azért hoztuk be, hogy eladjuk. Akkó szépen így a gerincit végighúzta a kézivel, én mög úgy reszkettem, jaj, istenöm, agyonrúgja ezt az asszonyt. Akkó szépen mögfogta a tögyit, csöcsit, mindönit, fejte. Mög se mozdult a tehén. Akkó osztán aszonta, vigyük haza a lakására. Gyütt az asszony, aszongya, várjanak egy kicsit. Egyször kigyün az asszony tiszta feketébe vót. Festőkötő vót előtte. Kinyitotta a kaput, a festőkötőt levötte a nyakából, mikor az istállóajtóba vezették befele a tehenet, azt a festőkötőt csak lecsapta, oszt azon mönt a tehén körösztül. Semmi baja se lőtt a tehénnek. Az mán tudott hozzá! (Magyari Jámosné, Tápé) 39
