Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)

Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)

Hát ezt nem is olyan régön beszéték, hogy hát, nem tudom ki is mondta, hogy hát mögpatkolták a boszorkányt, mög, mögpatkolták. Éjszaka mögnyomkodta, oszt akkó mögfogta, mert ezelőtt úgy mondták, hogyha boszorkány vót, akkó így bal kézzé csapott, akkó nem tudott hozzá közelíte­ni a boszorkány. Mög vót ezelőtt szentölt kréta. Mögszentölte a pap, és akkó, hát így mondták, hogy a szentölt krétával körűkeríti magát, akkó nem tud hozzáférni a boszorkány. Ezt hallottam a régiektű. (Balogh Istvánná, Ferencszállás) 58. Szerelmi varázsolások Az emberrontások körében a szerelmi varázsolások külön csoportot al­kotnak. Alapgondolatuk az a hit, mely szerint ha valaki olyan tárgyhoz vagy anyaghoz jut, amely a másokkal testi kapcsolatban áll, akkor hatalmat nyer fölötte. A vérrel, hajszállal, fölvett lábnyommal szerzett varázserő eldönthe­ti az illető sorsát, meghatározhatja élete alakulását. A szerelmeseknek vér­rel való megitatása a test varázserejének naiv szertartását jelenti. Különösen elterjedt szerelmi varázslás volt a megégetés, megitatás. Ez el­len azonban védekezni lehetett, méghozzá a föld, a földédesanya megtartó erejével. A megégetés, megitatás ugyanis akkor nem használ, ha az illető ételből, italból a föld szellemének áldoz. Szentrey Ákos szerint a békával való szerelmi varázslás ,, igen régi, de máig ismeretes és gyakorolt. ” Megállapítását az 1684-i kolozsvári boszor- kánypör tanúvallomásával támasztja alá. „Az zöld békát, ha egy új fazékba teszik, új fedővel befedik, hangyaboly közé ássák, és a húsa leemésztődik a csontjárul: valakit annak a csontjával megérint valamely asszony vagy le­ány: csak szeretni kell aztuán a férfinak. ” A rontóeljárás napjainkban a Dél-Alföldön is él. Gyakorlatát bizonyára örök emberi törekvések is életben tartják, tudniillik a kiszemelt férfi föltét- len megszerzésének a vágya. Bernát Béla erotikus jelentőséget tulajdonít a rontásokban megjelenő zöld békának. Először is a színére hívja föl a figyelmet: „ A zöld a termé­kenység színe, s mint ilyen vonatkozik a női nemi szervekre. ” Másrészt olyan szólásokat elemez, amelyek a békával kapcsolatosak. Értelmezése szerint a nő nehezen viseli el szerelmi gerjedelmét. Arra is fölfigyel, hogy a boszorkányhitben milyen nagy szerepet játszik a béka, kutya és a macska: a boszorkány leggyakrabban ezekban az állatokban jelenik meg. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom