Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
kor is. Olyan nyolcezer lakosú lehetett. Mikorra oszt a végpontra értek, hogy egyszer a kutya kiugrott a fazékbul, oszt beugrott a kapun. Nagybátyám utána. Hát odabent senkit se talált. Felvette a fazekat. Mert ebbe az időbe vöt az, hogy akik ez ellen tudtak valamit, azok mondták, hogy ewe kell megfogni vagy olyan fűlesfazék vöt, hogy húzni kell bele egy istrángot, osztán megcsomózni. Ű meg a fazékba belehúzta a kötelet. Hát kérem szépen ugyanannak az asszonynak a nyakára vót húzva az istráng. Oszt ordított, kiabált: Szabadíts ki, de ne szólj senkinek! (Tóth G. Lajos, Fábiánsebestyén) 41. Hallottam én ezekrül a boszorkányokrul. Lidérc képibe a mellére ült és meggyomrozta. Majd átváltódzott fekete kutyának, és awa megrontotta a szomszéd tehenit, úgyhogy az véres tejet adott. Majd oszt bement a gazda az istállóba, ott látott egy fekete kutyát. Jól elverte fej it, lábát a kutyának. Hát kérem, mit hall másnap, hát a harmadik háznál az öregasszony, akit boszorkánysággal gyanúsított, hát sántított. (Czifra István, Nagyér) 42. Mikor én karoniilő vótam, mönt az anyám mög az apám este. Oszt akkó egy kutya odavágódott az inába. Az én apám visszakézből odapuffantott egyet, oszt akkó mög is tudták. Egy asszony vót. Egy boszorkány. Kutyaképibe. Odalbaütötte. Akkorát puffant, az én anyám mög nagyot sivalkodott. Aztán az asszony nem beszélt hozzá sose. Öreg Mujkónénak hítták. A fekete disznó képibejárta az utat. Oszt mög akarták fogni, hogy mögölik. Nem bírták mögfogni. (Hódi Ferencná, Kiár afalva) macskaként 43. Amikó még Makóra gyalog jártak, akkó ott ült a híd szél in egy szép fehér macska. Oszt aszonta öregapám, hát ű ehozi azt a szép macskát! Ugyan, ne hozza kend azt a macskát. De én eviszöm. Föl is vötte a macskát, hozta.De mikorra mán elértek a kisállomás felé, de mán öregapámrul szakadt a víz, annyira izzadt a macska alatt. Hallod, anyjuk, olyan nehéz ez a macska, én nem tudom, mi van ewe! Ugyan tödd le, aszongya. Nem én, ha mán idáig ehoztam, én mán eviszöm. Egyször csak mögszólalt a macska: Tögyél le, tögyél le! Ahogy odaértek vóna a kapuhoz, mögint mögszólalt a macska: Tögyél le! Öregapám ijedtibe kivágta az útközepire, oszt azt felelte vissza a macska: Szöröncséd, hogy letörtél! Bemöntek, oszt izzadtak szakadásig az ijedtségtől. (Bódi Andrásné, Kiszombor) 25
