Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Ördöngösök (Veszettdoktor és társai)
féflaknak: na, várjatok mutatok én nektök azt, amire tik olya kíváncsiak vagytok. Hát amikor fölnéznek a szoba falára, hát akkor sorba-sorba föl van akasztva ilyen női nemek körül. Hát ugye a férfiak nagyon örültek, hizlalták ugye a szömüket örömükbe. Nahát ha igazit akartok látni, komájaim, majd azt is mutatok nektök. Hát női a víz a szobába, női a víz a szobába. Hát általában ezelőtt vót az a kemönce, és annak vót az a padkája, amin az asszonyok ültek és a gyerökök. Hát az asszonyok főkapkodták a lábukat, a ruhájukat. Hát azelőtt ilyen nyitott bugyi vót, mög nem is vót bugyi az azelőtti asszonyoknak. Ugye az embörök nagyon örültek, hogy aztat mind látták, mer ugye jól beláttak bécsbe, cigánybécsbe, és az nagy öröm vót. És akkor az asszonyok ugráltak föl a padkára, és a férfiaknak ez nagyon tetszött. Az vót benne a legérdekösebb, hogy a bácsi hirtelen elvitte a vizet, és a nénik úgy maradtak, hogy föl volt a szoknya. Az asszonyok annyira el voltak feledközve magukról, hogy mindjárt nem engedték el a ruhájukat. A cigányvirággal mög az vót, hogy az a cigányvirág, az egy vadvirág, hogy ilyen női nemet mutat. Ha kinyitják, nyomkodják, akkor olyan, mint egy női nem. Hogy mondjam, hát mint a szemérem, a női szemérem. Csak összenéztek a jó szomszédok mög a körösztkomák, és akkor muszáj vót mögtönni. Mer ha nem töszik mög, ha nem töszik mög egymással azt a dógot, akkor szerviántüsköt köll önni a másvilágon. Az vót a mondás, hogy a komaasszonynak mög a komának is, hogy a szerviántüsköt ne kölljön mögönni a másvilágon, mög köll tekemi egyik a másikát. A komaságot így szentösítötték mög a másvilágon. Ez mögegyezött dolog vót úgy titokba. Úgy csináták, hogy még a Szűz Mária se tudja mög. De mi marad titokba? De mögtötték, hogy a másvilágon ne kölljön a tüsökbül annyira jó lakniok. (B. Kúrái Antalné, Maroslele) Szfmf ló nélkül Azt láttuk, mikor ez a Kúrái szántotta a kertöt, de lovat mög nem láttunk. Az eke mönt, a fődet fordította, mög fogasolta, de ló nem vót. Egy kataszt- rális hód vót ottan neki porta. (Korom József, Maroslele) Könyvben a tudománya Mondják az öregök, hogy vót neki egy nagy tudományos könyve. Egy vastag könyv vót, nagy, sárga lapos. De azt nem adta ki a kezibű senkinek, azt ű állandóan a hóna alatt tartotta, és abbú tanulmányozott mindent. Állítólag nagy szenvedéssel halt meg. Ahogy mondják az akkori öregek, nagyon sok szenvedéssel halt meg, de a könyvet úgy eltűntette a tudomány elől, hogy talán nem kerűt senkinek a kezibe. Hogy elégette-e vagy elásta, azt nem tudom. (Deák József, Csongrád) 1. Hallottam, hogy Törökszentmiklóson vót egy ilyen bűbájos ember. Osztán ottan vótak ezek valamilyen tanfolyamon. Oszt ezt má Puskás Janitú 198